Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mint több portál is megírta ma Budapest utcáit, nyíltan zsidózó plakátok lepték el, melyen két Indexes újságírót gyaláztak. A nyíltan szélsőjobboldali gyűlöletakció nem maradt szó nélkül, Szél Bernadett, független képviselő elégé helyretette Orbánék szélsőjobboldali bábpártját, íme:

A legsötétebb időket idéző, nyíltan antiszemita plakátok jelentek meg ma a budapesti köztereken, amelyek az Index két újságíróját ábrázolják. A Mi Hazánk antiszemita gyűlöletkeltése a legmagasabb szintű, kormányzati támogatással zajlik: az utóbbi időben óriási felületet kapott a náci párt a kormánymédiában, az M1-en szabadon uszíthatott általa „magyargyűlölőnek, idegenszívűnek” tartott újságírók ellen.

Az, hogy itt tartunk, hogy gyomorforgató plakátok jelenhettek meg ma az utcákon, vastagon a kormány felelőssége is. Azé a kormányé, amelyik évek óta mást sem tesz, mint egymás ellen fordítja a magyart a magyarral, amelyik folyamatosan abból próbál politikai tőkét kovácsolni, hogy megmondja, ki a nemzet része és ki nem az. Amelyik gondolkodás nélkül lehazaárulózza és nemzetellenesnek minősíti azokat, akiknek annyi a „bűnük”, hogy nem értenek vele egyet.

Végtelenül káros, bűnös és felelőtlen az a politika, amelyik a nemzeti kártyát felhasználva hergel a másként gondolkodók ellen. A kormányzati teljesítményt felmutatni képtelen, az oktatást és egészségügyet rendbe hozni nem tudó, katasztrófahelyzetekben csődöt mondó kormány egyre mélyebbre megy a gyűlöletkeltésben és a megosztásban, csak hogy fenntartsa hatalmát.

A normálisan gondolkodó, józan többségnek megálljt kell parancsolnia ennek az őrületnek. Én egy olyan országban akarok élni, ahol alap, hogy senki nem kérdőjelezi meg a másik nemzethez tartozását. Ahol a politika nem a nemzet megosztásán, a nemzeti jelző kisajátításán és a másik oldal lehazaárulózásán élősködik.

Ahol lehet egyet nem érteni egymással alapvető kérdésekben is anélkül, hogy elvitatnánk a másik hazaszeretetét. Én egy ilyen országban akarok élni, és hiszem azt is, hogy csak egy ilyen országban kezdhetünk el végre a közös ügyeinkkel foglalkozni, megoldani azokat a problémákat, amiket mindaddig képtelenek vagyunk, amíg a „ki a magyar” kérdése köt minket gúzsba.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here