Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbán diktátor haverjának Erdoğan török elnöknek a fényűző látogatása lebénította egész Budapestet. Azonban a pontos költségekre még csak most derül fény, azonban azt már lehet tudni, hogy csak a rendőri biztosítás 67 millió forintnál is többe került.

November 7-én Recep Tayyip Erdoğan török elnök látogatása miatt megbénult egész Budapest, az itt lakók és turisták helyett rendőrökkel volt tele a belváros, az embereket leszállították a villamosról, több házba pedig egyszerűen nem is mehettek be a látogatás ideje alatt.

November 7-én Donáth Anna, a Momentum alelnöke és európai parlamenti képviselője közérdekű adatigénylést nyújtott be a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz Recep Tayyip Erdoğan látogatása kapcsán.

Azt kérte a BRFK-tól, hogy küldje meg a török elnök budapesti látogatásával kapcsolatos összes, a politikus védelmére, biztosítására és az esemény előkészületeire a BRFK által elhasznált közpénz listáját.

A BRFK válasza alapján a BRFK részéről felmerült rendőri biztosítása összesen 67 millió 638 ezer forintba került. Mivel lehetséges, hogy az Erdogan-látogatással kapcsolatos költségek más szerveknél vagy fővárosi cégeknél keletkeztek, a Momentum ezeknek a költségeknek is utána fog járni – írja a párt közleményében.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Orbán diktátor haverjának fényűző látogatásának csak a rendőri biztosítása 67 millió forintba került, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa ezt a felháborító tényadatot.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here