“A gyermekek jövője érdekében” demonstrációt tart november 30-án Budapesten a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), több, az oktatás területén érdekképviseletet ellátó szervezet támogatásával, jelentette be a PSZ elnöke, Szabó Zsuzsanna pénteken a fővárosban, sajtótájékoztatón.

A demonstrációról azután döntöttek, hogy a szakszervezetnek és a kormánynak a pedagógusok béremeléséről és a munkaterhek csökkentéséről folytatott tárgyalásai a szakszervezet által adott november 22-i határidőig, vagyis a magyar közoktatás napjáig nem vezettek eredményre.

Arra a következtetésre jutottak – mondta Szabó -, hogy a kormány részéről nincs elég politikai akarat az oktatás problémáinak megoldására. A pedagógusok elhagyják a pályát, mert magukra hagyta őket az oktatáspolitika. Társadalmi problémák megoldását várják tőlük, miközben sem anyagilag, sem erkölcsileg nem becsüli meg a kormány az oktatásban dolgozókat.

A demonstrációt támogatja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, az Oktatási Vezetők Szakszervezete, a Keresztény Pedagógusok Szakszervezete, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) és a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz).

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke azt hangsúlyozta, hogy a kormány által közölt adatokkal ellentétben soha nem voltak ilyen messze a nemzetgazdasági átlagtól a pedagógusfizetések és a kezdők bére még a garantált bérminimumot sem éri el.

Közlése szerint miközben 2008-ban a GDP 5,5 százalékát költötte az állam a közoktatásra, ma ez az érték 5 százalék, és 2010 óta euróban számolva mindössze 4 százalékkal emelkedett a pedagógusok átlagbére. Példaként említette, hogy a román közoktatásban – átszámítva – átlagosan 30 ezer forinttal többet keresnek a pedagógusok.

Ezért mindenkit várnak 2019. november 30-án, szombaton 12 órától a Magyar Tudományos Akadémia elé, majd onnét közösen vonulnak az Országház elé. A Tüntetés 14 órakor a Kossuth téren kezdődik.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy újabb tüntetés szerveződik az Orbáni-politika ellen, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa!

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here