Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az MSZP újra a parlament elé viszi a Fidesz gyalázatos törvényét, az egy évvel ezelőtt elfogadott rabszolgatörvényt, mely brutális túlórát tesz lehetővé a multik javára és a munkavállalók rovására. 

Az Orbán-kormány már 9 éve a multinacionális cégek oldalán áll, legyen szó a sztrájkjog ellehetetlenítéséről, a cafeteria megvonásáról vagy a rabszolgatörvényről- szögezi le közleményében az MSZP

Majd az ellenzéki párt arra hívja fel a figyelmet, hogy most novemberben, egy éve annak, hogy a Fidesz benyújtotta az országgyűlésben azt a törvényt, amely a munkaerőhiányt a túlóra megnövelésével, kötelező robottal akarja enyhíteni, amivel elárul 4,5 millió magyar munkavállalót.

Ne feledjük, hogy a Fidesz az országgyűlési választás után egyből hátat fordított a dolgozóknak azzal, hogy néhány nap alatt elvette a lakástakarékok állami támogatását, közel 7 ezer állami alkalmazottat tett utcára és egy tollvonással elvette a munkavállalóknak adott béren kívüli juttatásokat. Ezekkel a lépésekkel a Fidesz kormány a keményen dolgozó emberek helyett, a multinacionális cégek oldalára állt!  – szögezik le az MSZP-sek

Most ősszel elérkezett az a pillanat, hogy a cégek elkezdtek kifutni a 250 órás túlórakeretből, ezért egyre több helyen akarják érvényesíteni a rabszolgatörvény adta lehetőséget a dolgozók kizsákmányolására- hívják fel a figyelmet

A magyar dolgozók azonban nem ezt érdemlik, hanem a kollektív jogok tiszteletben tartását, magasabb életszínvonalat és fizetéseket, éppen ezért az MSZP kezdeményezésére, összellenzéki támogatással benyújtottuk a rabszolgatörvény eltörléséről, és a Magyarország törvényeit, a dolgozók jogait sárbatipró multik megrendszabályozásáról szóló javaslatunkat.

Most az illetékes parlamenti bizottság kormánypárti tagjai újra dönthetnek: a magyar dolgozók, vagy a multik oldalára állnak.

Mi, baloldali pártként továbbra is a magyar munkavállalók és a szakszervezetek természetes szövetségesei vagyunk, támogatjuk az érdekvédelmi harcukat a Magyar Országgyűlés falain belül és azon kívül is, a megnyomorító, a modern kori rabszolgaságot bevezető törvények ellen- zárják közleményüket az MSZP-sek.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here