Bede Zsolt a Vadhajtások szóvivője interjút adott az ECHO TV-ben a kampány után pár nappal
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Okosak próbáltak lenni, de nem sikerült, ismét beégette magát a Vadhajtások nevű Fidesz-közeli gyűlöletcsoport. Most épp románok ellen uszítottak, azonban hiba csúszott a gépezetbe

Román matek címmel posztolt egy uszítónak szánt írást a Fidesz-közeli Vadhajtások csoport a weboldalán. Azzal próbálták meg savazni a románokat, hogy az egyik kereskedelmi tévében az elnökválasztás százalékos eredményeinek összege 100 százalék fölé megy, ami ugye nem lehetséges.

A TV ábráján Klaus Iohannis 62,01% és Viorica Dancila 38,07% olvasható, ami valóban több mint 100 százalék. Azonban az okoskodó Vadhajtásoknak sem sikerült helyesen összeadni a két számot, ugyanis náluk a 62,01+ 38,07= 100,8 (száz egész nyolctized)

Igen, segítünk szegény gyűlölettől ittas igaz hazafiainknak, hogy a helyes végeredmény az 100,08 (száz egész nyolcszázad). Ugyanis ott a 0 az nem dísz, hanem tizedet, majd századot jelöl.

Azért külön vicces, -a kommentek tanulsága szerint- hogy a portál szalonnáci olvasóközönsége közül egynek sem tűnt fel, hogy rosszul adták össze a szerkesztők a számokat. Hiába.

Persze nyilván könnyebb nagy hanggal gyűlölködni, mint sem tudni helyesen összeadni két számot, s külön cikki mást azzal savazni, ami ugye szittyáéknak se megy. Nehéz dolog ez a matek tény. De azért vagyunk mi baloldaliak, hogy segítsünk az ilyen bonyolult összefüggésekben is nektek 😉

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here