Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Fidesz az Európai Parlamentben is bemutatta a nőgyalázó politikáját, hiszen a fideszes európai politikusok csak tartózkodtak, amikor az Európai Parlament a nők elleni erőszak megállításáról szavazott

Az Európai Parlamentben a képviselők többsége megszavazta azt a határozatot, amiben szorgalmazzák, hogy a nők elleni erőszak megállítása érdekében minden tagállam minél hamarabb ratifikálja az Isztambuli Egyezményt. Az Eurológus beszámolója szerint 500 képviselő szavazott a javaslatra, 91 ellene és 50-en pedig tartózkodtak, köztük a fideszesek is.

Az Európa Tanács nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményét hét uniós tagállam, Magyarország, Bulgária, Csehország, Litvánia, Lettország, Szlovákia és az Egyesült Királyság nem ratifikálta.

A magyar kormány egy ideig csak sunnyotott az ügyben, de ma már nyíltan ellenzi az egyezmény elfogadását. 2017-ben az akkori igazságügyi miniszter, Trócsányi László még arról beszélt, hogy a kormány „fontos feladatának tartja az Egyezmény ügyét”.

Trócsányi a csúszást azzal indokolta, hogy „fel kell mérni a belső jogi környezetet annak érdekében, hogy ne legyen jogrendszerünkben olyan szabályozási elem, mely a nemzetközi egyezménnyel ellentétes”.

Ugyanakkor utódja, Varga Judit az egyezményt a miniszteri meghallgatásán az egyezményt „politikai hisztinek” nevezte, mert szerinte a nők nagyon jól vannak Magyarországon, nem kell választaniuk a család és munka között, véleménye szerint a kormány keményen fellép a családon belüli erőszak ellen is.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy a Fidesz már az unióban is bemutatta a nő alázó politikáját, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa a Fideszre a nők nem számíthatnak, ha bajba kerülnek.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here