Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ferencváros egyik civil csoportjában, a „Kilencben az életben” osztotta meg az egyik szülő a nyílt levelét. Kiderült, hogy a levél igaz nem idei, hanem korábbi „emlék” s csak tanulságként hozta most nyilvánosságra.

Ferencváros egyik civil csoportját szabályosan felrobbantotta az egyik szülő levele, melyet Sajó Ákos, a kerület egyik fideszes képviselőjének írt még tavaly. A fideszes politikus advent idején ellátogatott az egyik óvodába és áltudományos baromságokkal tömte az óvodás gyerekek fejét. Íme a ferencvárosi szülő levele változtatások nélkül:

Tisztelt képviselő úr!

A tegnapi napon az egyik fellépő óvodás szülőjeként, sajnálatos módon, tanúja voltam az ön adventköszöntő ünnepi beszédének. Beszédét úgy kezdte, hogy a magyaroknak nagyon fontos ünnep a karácsony, melynek neve a magyarok ősi totemállatának a turulnak, más nevén a kerecsennek a nevéből származik.

Ez természetesen nincs így. A magyarok ősi totemállatának semmi köze a karácsonyhoz, sem kulturális, sem etimológiai szempontból. A karácsony az óbolgár egyházi nyelvben karacsunként jelenik meg és a téli napfordulót jelenti, ami logikus is a karácsony idejét tekintve.

Üdvösnek tartanám, ha legalább az óvodás gyerekek fejét nem tömnék ilyen és ehhez hasonló dolgokkal, még ha hazánkban a hivatalos vonal nem is a bizonyítékokon alapuló tudományos gondolkodás, hanem a sívó ostobaság is.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Fideszék áltudományos hülyeségekkel tömik tele az óvodás gyermekek fejét, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, ha szerinted is hiper gáz, amit az Orbánisták művelnek.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here