Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hétfőn leesett pár centi hó, de ennek köszönhetően lebénult a félfőváros, ráadásul kiderült, hogy a Főkefe vezérigazgatója ahelyett, hogy a hókotráson törte volna magát, a felcsúti milliárdossal mutyizott le egy szerződést. Azonban az eset most nem marad következmények nélkül, Karácsony Gergely azonnali hatállyal kirúgta a cégvezetőt. 

Facebook-posztban jelentette be ma este Karácsony Gergely, hogy felmenti Nagy László Albertet, a Fővárosi Közterület-Fenntartó vezérigazgatóját pozíciójából – írta az Index.hu. Karácsony bejegyzésében úgy fogalmazott, a felmentés holnapi hatállyal lép életbe.

A főpolgármester a fővárosi cég vezetőjének menesztéséről szóló hír alá a HVG cikkét linkelte, miszerint a Fővárosi Közterület-Fenntartó annak ellenére szerződött még le sebtiben, az új közgyűlés alakuló ülése előtt két évre hulladékszállításra, hogy szerződéskötési moratóriumot hirdettek.

Nem is akárkivel, egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég felé kötelezte el Nagy László Albert az FKF-et. Ez pedig érthető okokból nem különösebben nyerte el Karácsony – és vélhetően az ellenzéki többségű közgyűlés – tetszését, ráadásul azután, hogy hétfőn gyakorlatilag a cég megsemmisült pár centi leesett hótól.

Karácsony az FKF felsülésével kapcsolatban azt mondta, hogy nem vagyok elégedett azzal, amit az FKF nyújtott hétfőn, megértem sokak felháborodását, elfogadhatatlanul sok kellemetlenséget okozott a havazás. A szűk keresztmetszet a munkaerőhiány, nem sikerült elég embert leigazolni, ezt súlyosbítja az elavult géppark. De a kibúvóknak ilyenkor nincs helyük, tudom, az ügy kezelésében elégtelent kapott a cég, ennek lesz következménye.

És lett is. Legalább tudjuk, hogy az FKF vezér mit csinált ahelyett, hogy a hókotrással törődött volna, Mészáros Lőrinccel mutyikázta le titokban a milliárdos szerződést. Persze Karácsony jó leckét adott Orbánnak, hogy mit kell csinálni egy olyan cégvezérrel, melynek irányítása alatt pár centi hó összeomlasztja a szolgáltatást, ugye MÁV vezér?

A propaganda média nem fog beszámolni arról, páros lábbal repült a hókáoszt okozó főkefe vezérigazgatója, oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, Orbán Viktornak mit kellene csinálni a MÁV-vezérrel.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here