Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Közleményben tudatta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, hogy megszüntette oktatójának, Lattmann Tamásnak a közalkalmazotti jogviszonyát. Az intézmény szerint „a közelmúltban a közösségi médiában tett, és nagy sajtónyilvánosságot kapott bejegyzéseivel kapcsolatban” indult Lattmann ellen vizsgálat.

Ez azzal eredménnyel zárult, hogy „ezek a bejegyzések és az általuk közvetített nézetek nem egyeztethetők össze a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által képviselt, az emberi méltósághoz való jogot és a nemek közötti egyenjogúságot tiszteletben tartó értékrenddel. Dr. Lattmann Tamás megnyilvánulása egyetemi polgárhoz méltatlan és elfogadhatatlan”.

A közlemény nem tér ki rá, de Lattmann a 444 megerősítette, hogy azokról a kommentjeiről van szó, amit Pikó András nyolcadik kerületi polgármester november 5-i posztjához fűzött.

Pikó Párkányi Eszternek, az Alapjogokért Központ elemzőjének azon a politikai helyzetelemzésén gúnyolódott, ami a választások előtt az akkor még fideszes irányítású kerület lapjában jelent meg, és Sára Botond sima győzelmét jósolta.

Lattmann először ehhez ezt fűzte hozzá: Aztán többször is becsatlakozott a beszélgetésbe. Így próbálta megmagyarázni is, mire gondolt legelőször:

„Épp eleget és elégszer cáfoltam az Alapjogokért Központ ilyen-olyan „elemzéseit” az elmúlt években, általában nyilvános vita formájában is, igaz, azok a srácok kevéssé voltak „képernyőképesek”. Amúgy pedig nem baj az, hogy a kormánypárti ostoba üzenetek megfogalmazása és terjesztése céljából csinos nőket alkalmaznak, kommunikációs szempontból teljesen érthető (egyéb „funkciók” az „elemzés” mellett), az már egy másik kérdés, hogy az en bloc a nők helyzetén (pl. a tudomány területén) mennyit fog javítani, segítek, nem sokat.”

Lattmann hozzászólását a Pesti Srácok írta meg, a jogász szerint úgy, hogy azt kiragadták a kontextusából, mert utána kifejtette az álláspontját bővebben is. Egyébként személyesen is felhívta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ vezetője, kikérve magának, hogy lek@rvázta a munkatársnőjét. Lattmann visszautasította, hogy ez történt volna, és visszakérdezett, hogy Szánthó olvasta-e a többi kommentjét, de az AK vezetője azt válaszolta, hogy nem, mert nem olvas Facebookot.

„Semmilyen olyan sértő szándékom nem volt, mint amit egyesek politikai érdekből, vagy bármilyen egyéb okból annak tulajdonítanak” – írta Lattmann, aki szerint a második, tisztázónak szánt kommentjét szándékosan nem idézet a Pesti Srácok, és nem vette figyelembe az egyetem sem.

Lattmann 444 kérdésére azt mondta, hogy nem bánta meg a posztját, mert szabadon elmondhatja a véleményét. Szerinte ugyanakkor nem is létezik olyan típusú eljárás, amit lefolytattak ellen, ezzel a rektor súlyosan megsértette a szabályokat, a vizsgálat végeredményét sem kapta meg. Ez ellen panasszal élhetett volna a jövő szerdai szenátusi ülésen, de vélhetően ennek megakadályozására már hétfőtől megszűntették a munkaviszonyát.

Szerint ő régóta szúrta a Közszolgálati Egyetem mögött álló politikai aktorok szemét, és csak apropót kerestek a kirúgására. Az egyetem jó hírnevét pedig nem az ő kommentjei sértik, hanem például Kövér László előadása, amiben arról beszélt, hogy hülyeség a fékek beépítése a demokratikus berendezkedésbe.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here