Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A hvg.hu értesülései szerint a Fideszes mintaszínházként is emlegetett Új Színház vezetése, konkrétan Dörner György igazgató pénteken levelet kapott a fenntartó Fővárosi Önkormányzattól, melyben azonnali tájékoztatást kértek egy, a színházban történt sz@xuális visszaélésről.

Az eset 2016 elején történt, és a főváros illetékesei azt tudakolják, hogy érkezett-e bejelentés akkor a színház vezetéséhez, és ha igen, úgy milyen intézkedések történtek. Ha érkezett bejelentés, de nem volt vizsgálat, úgy az elmaradás okára kérdeznek rá, illetve arra, hogy milyen belső szabályok léteznek a munkavállalók védelmére

A HVG megkereste a Fidesz-kedvenc igazgatót is, Dörner Györgyöt, hogy reagáljon a Színházi Dolgozók Szakszervezetéhez érkezett bejelentésre. Amikor a porták azt kérdezte tőle, meg tudja-e erősíteni, hogy történt sz@xuális visszaélés az általa vezetett színházban 2016-ban, szó szerint a következőt felelte: „köszönöm a kérdését, és minden jót kívánok”, majd letette.

A hvg.hu színházi berkekben is érdeklődött a történtekről. Az Új Színház társulatában volt olyan, aki megerősítette, hogy az egyik vezető színészt érte vád az intézmény egyik nem művész alkalmazottjától. A portál információi szerint a dolgozó jelezte ezt főnökeinek, intézkedés viszont csak annyi történt, hogy a két felet elkülönítették egymástól, azaz az volt az igazgatói kérés, hogy a továbbiakban ne dolgozzanak együtt.

Az Új Színházat hosszú évekig Márta István vezette, akit – noha kifejezetten jó kapcsolatokat ápolt minden politikai oldallal – 2011-ben nem erősített meg a posztján a főváros új fideszes vezetése, hanem helyére Dörner Györgyöt, a radikális nézeteiről is ismert színművészt nevezték ki.

A döntés hatalmas tiltakozást váltott ki, megszólalt a színházi szakma, és számos közéleti személyiség petíciójában a főváros első „újnyilas” színházának nevezte a Paulay Ede utcai intézményt.

Nem sikerült botránymentesre Dörner újbóli kinevezése sem. A bizottság szűk többséggel Dörner pályázatát tartotta a legjobbnak, a többi pályázó az egész eljárás jogszerűségét megkérdőjelezte. Nem zárható ki, hogy a 2016-os ügy eltussolása összefügghet Dörner néhány hónappal későbbi támogatásával. A grémiumban ugyan  is jelen volt az egyik színházi szakszervezet képviselője, történetesen az, akiről a sz@xuális visszaélés vádja szól.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here