Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Fideszék ismét brutálisat léptek, a legszegényebb 700 ezer magyar akár egészségügyi ellátás nélkül maradhat a durva Fidesz szigorítás után.

Újraszabályozta szerdán az Országgyűlés a társadalombiztosítási (tb) ellátások összes rendelkezését: egységes, 18,5 százalékos társadalombiztosítási járulékkulcsot határoztak meg jövő júliustól, és új rendelkezés az is, hogy aki nem fizeti az egészségügyi szolgáltatási járulékát, három hónap után elesik az egészségügyi szolgáltatás térítésmentes igénybevételének lehetőségétől.

A parlament 112 igen, 20 nem szavazattal és 37 tartózkodás mellett fogadta el a társadalombiztosítás ellátásaira jogosultakról, valamint az ezen ellátások fedezetéről szóló törvényt.

A nyugdíjjárulék, a természetbeni és a pénzbeli egészségbiztosítási járulék, valamint a munkaerőpiaci járulék 2020. július 1-jétől összeolvad a társadalombiztosítási járulékba, amelynek mértéke megegyezik ennek a négy járuléknak az összegével, tehát 18,5 százalék.

Az újraszabályozás egyben azt is jelenti, hogy a nehéz élethelyzetbe kerülők kihullanak majd az állami egészségügyi ellátásból, a szigorítás pedig akár 700 ezer embert is érinthet.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here