Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Orbánék legújabb törvénye szó szerint világbotrányt kavart annyira, hogy már a német kisváros helyi újságjában is erről cikkeznek és az Unió hathatós fellépését követeli a cikk.

 

Orbánnak nem kell tartania az EU-tól, és ezen változtatni kell – követelte kommentárjában az Elbe-Jeetzel Zeitung, az Alsó-Szászország mintegy 50 ezres lakosú Lüchow-Dannenberg városkájának újságja. A szerző egyebek között a színházakat sújtó új törvény kapcsán úgy látja: ez lesz a következő konfliktus, amelyet Ursula von der Leyen bizottsági elnöknek meg kell vívni.

„Orbán láncra köti a színházakat, de már most is a kezében tartja a médiát, elűzte a CEU-t, és menekültügyben megtagad bármiféle szolidaritást. Csak idő kérdése volt, hogy mikor veszi célba a színházakat is” – írta a szerző. Ismertette a jogszabályba foglaltakat, majd megállapította: „fennáll a veszély, hogy a magyar színpadokon a jövőben ócska hazafias előadásokat kell tartani.

Ez csekélységnek tűnhet, de vigyázat, egy demokráciában a kultúrának szabadságra van szüksége, ha pórázra fogja a kormány, akkor könnyen hatástalan szórakoztató iparrá züllhet le.

A szerző szerint a jogszabály beleillik Orbán tervébe, hogy Magyarországból illiberális demokráciát csinál. Ez ugyan önmagában ellentmondás, de ez Orbánt nem igazgatja. „Az EU-tól nincs miért tartania, a brüsszeli kasszából tovább jön a pénz. Abszurd állapot, hogy az EU nem rendelkezik olyan szankcionálási lehetőséggel, amely gyors és fáj. Ursula von der Leyen bizottságának egyik feladata, hogy ezen nagyon hamar változtasson”.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here