Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Februárban időközi országgyűlési képviselő-választás lesz Fejér megyében, a dunaújvárosi körzetben, de a Fidesz még nem állt elő a jelöltjével. Akiket eddig felkértek, mind visszautasították, hogy a Fidesz jelöltjei legyenek.

A Fidesz még nem elemezte a dunaújvárosi kudarc okait és még mindig nem nevezték meg az időközi választáson induló jelöltjüket se. Erről Dorkota Lajos, a Fidesz választókerületi elnöke beszélt a Népszavának.

A Fidesz az országgyűlési és az önkormányzati választáson is gyengén szerepelt a városban, a parlamenti választáson a jobbikos Pintér Tamás legyőzte fideszes ellenfelét, majd megválasztották polgármesternek is. A helyhatósági választáson ráadásul az ellenzék a Rajta Újváros! Egyesület ernyője alatt induló jelöltjei mind a 10 körzetben győztek.

A cikk szerint a Fidesz bukását az okozhatta, hogy a közgyűlés ülésein lekezelőn bántak az ellenzékkel, miközben a város irányításában nem tudtak sok sikert felmutatni. A korrupciós ügyek és a közvilágítási botrány szintén sokat ártott a párt renomájának.

Mivel az ellenzéki Pintér Tamást megválasztották polgármesternek így lemondott október végén az országgyűlési mandátumáról, ezért időközi választás lesz a Fejér megyei 4. számú választókerületben, amit február 16-ra tűzött ki a Nemzeti Választási Bizottság. Az ellenzék jelöltje már természetesen meg van, Kálló Gergely várja, hogy a választási vereségektől összeomlott dunaújvárosi Fidesz képes legyen egy jelöltet találni a városban.

A Népszava információi szerint a helyi Fidesz olyan, a kormánnyal szimpatizáló, a szakmájában elismert civilt keresett, akit nem terhelnek a kormány sokak által kritizált döntései. Tekintélyes intézményvezetőkre gondoltak, de a kiszemeltek egyike se vállalta a jelöltséget.

Már nincs sok ideje a Fidesznek, mert a kampány már december 28-án elkezdődik, igaz jelölteket január 10-éig lehet bejelenteni.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy igazából a Fidesz már annyira leépült, hogy senki nem szeretne az Orbánisták jelöltje lenne egy időközi választáson, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, vállalhatatlan a Fidesz.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here