Sorsdöntő, sikeres év volt az idei, de még nagyobb harc vár az ellenzéki pártokra. Közös listával, közös miniszterelnök-jelölttel és közös programmal kell indulni a 2022-es választáson, s ez nehezebb lehet, mint a rendszerváltás – mondta Kunhalmi Ágnes, Tóth Bertalan és Karácsony Gergely az MSZP választmányi ülése közben tartott sajtótájékoztatón.

„Nagyon keményen össze kell zárni, össze kell fogni, nem szabad engedni, hogy megosszanak bennünket” – hangsúlyozta Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke.

Sikeres év volt, mert a Fidesz sem az Európai Unióban, sem itthon „nem tört át”, s maga is elismerte, hogy a centrális erőtér megszűnőben van. Az önkormányzati választás bebizonyította, hogy az „egy az egy ellen” felállás sikeres. Először sikerült 1 év után maradéktalanul megteremteni a teljes összefogás politikai feltételeit, s ez több szavazót mozdított meg, mint az ellenzéki pártok összeadott szavazóbázisai.

„A teljes összefogás (…) olyan szavazókat is megmozdított, akik korábban nem mentek el vagy reményvesztettként otthon maradtak” – mondta Kunhalmi. „A köztársaságpárti emberek megértették azt, hogy az önkormányzati választáson mi a tét, azt is tudták, mi a feladat: elmentek szavazni.”

Nem lehet azonban hátradőlni, hiszen a Fidesz mindent el fog követni, hogy szétfeszítse az ellenzéki együttműködést – hívta fel a figyelmet.

Az elmúlt két hónapban többek között az az iparűzési adó pántlikázásával, a helyi építésügyi hatóság államosításával, a színházigazgatók állami kinevezésének a lehetővé tételével, a pénzek korbácsként való manipulálásával és az ellenzéki országgyűlési képviselők jogainak csorbításával akarta az ellenzéket  akadályozni, de kétharmadával a választási törvényt is módosíthatja ismét.

Ezért kell közös listával, közös miniszterelnök-jelölttel és egyetlen közös egyéni jelölttel indulni a Fidesz ellen minden választókerületben, 2020-ban felkészülve, és 2021-ben már előválasztásokat tartva.

„Aki a közös listától eltérő állásponton van, az veszélyezteti a köztársaságpártiaknak és a hazai demokratáknak a győzelmét 2022-ben” – mondta.

A harc pedig nehezebb lesz, mint a rendszerváltás, mert most nem egy külső, felbomlóban levő hatalommal kell szembenézni, hanem az elmúlt 30 év csalódottságával, a magyar társadalom félelmeivel és keserűségével. Innen kell az országnak továbblépnie és „újra talpra állítani önmagát, hogy aztán talpra állítsa az önkormányzatok után drága nemzetünket és hazánkat” – mondta.

Hozzátette: Budapestnek „világítótorony-szerepe van”, példaértékű, amit az ellenzéki fővárosi és kerületi tettek, Karácsony Gergely pedig „úgy illik a fővároshoz, mint borsó a héjához”.

Tóth Bertalan, az MSZP elnöke azt mondta: bebizonyosodott az „egy az egy ellen” kiállás és az előválasztás létjogosultsága, ez működni fog a miniszterelnök-jelölt és a közös jelöltek álltása során is.

Beérett a hatása annak, hogy ellenzéki képviselők egy csoportja a rabszolgatörvény elleni tiltakozásul egy éve elfoglalta az Országgyűlés elnökének a pulpitusát, s hogy januárban az utcán meghirdették: egyetlen ellenzéki jelöltnek kell minden kormánypártival szemben indulnia a választáson.

Megköszönte az előválasztásokon versengő jelöltek részvételét, s azt mondta: Ferencvárosban ennek köszönhetően tudott az ellenzéki jelölt több mint 20%-ot „ráverni” a fideszesre.

A tartalmat tekintve pedig óriási előrelépés lesz a közös program, hiszen 30 évvel a rendszerváltás után először fordulhat elő, hogy lesz nemzeti minimum az ország működésére a jogállamiság, a demokrácia, a munka világa, az oktatás és az egészségügy tekintetében, amiben ez a nagyon színes, a baloldaltól a liberálisokon át a jobboldalig tartó együttműködés állapodik majd meg.

„Meggyőződésem, hogy az ellenzéki egység sikerre viszi a célkitűzését és győzni tud. Ennek az egyik alapfeltétele, hogy ez az (…) együttműködés amellett, hogy közös képviselőjelölteket, (…) közös listát (…) és közös miniszterelnök-jelöltet ad, közös programot is ad majd Magyarország számára” – mondta.

Ez pedig Orbán világával szemben „egy új, szabad és zöld Magyarország vízióját vázolja föl. Mi ebben hiszünk és ezért fogunk dolgozni.”

Karácsony Gergely főpolgármester, az MSZP-vel szövetséges Párbeszéd társelnöke azt mondta: az önkormányzati választás az elmúlt 10 év legnagyobb sikerét hozta és arról szólt: a választópolgárok visszaszerzik-e saját szabadságukat a hatalommal szemben.
Hangsúlyozta: olyan ellenzéki politikát kell folytatni, ami nemcsak az ellenzéki pártok, de szavazóik egységét is jelenti. Főpolgármesterként töltött két hónapjáról azt mondta: bár ez az idő kevés, több dologban tudta érvényesíteni a budapestiek akaratát.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here