Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Klaus Iohannis román államfő az egységes Európai Unió híve, ezért nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek szerinte újabb „törésvonalakat” nyitnának az unióban.

A román elnök keddi sajtóértekezletén újságírói kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök Temesváron elhangzott beszédére reagált így, amelyben Orbán Viktor jelezte: Magyarország készen áll, hogy a szomszédjaival, köztük Romániával, felépítsen egy új Közép-Európát.

„Én az Európai Unióért szállok síkra, nem más entitásért, amelyet kisebb léptékben és közelebb hoznánk létre. Nem hiszem, hogy új törésvonalakat kellene megnyitnunk az EU-ban, ellenkezőleg: mindannyiunknak azon kellene lehetőségeinkhez mérten dolgoznunk, hogy eltüntessük a létező törésvonalakat” – magyarázta fenntartásait a román államfő.

Iohannis kifejtette: továbbra is elkötelezett híve lesz a történelmi gyökerű, Kelet és Nyugat között továbbra is létező, az egykori vasfüggöny nyomvonalán húzódó törésvonal felszámolásának. Úgy vélekedett, hogy enyhébb mértékben ugyan, de különböző álláspontok figyelhetők meg az EU-ban Észak és Dél között, és szerinte ez ellen is tenni kell.

„Nem fogok soha részt venni az EU-n belüli rész-entitások létrehozásában, amelyek újabb törésvonalakat nyitnának. Ez egy olyan megközelítés, amelyet én nem fogok támogatni- szögezte le a román elnök.

Iohannis az Egyesült Államok új bukaresti nagykövete, Adrian Zuckerman megbízólevelének átvétele alkalmából válaszolt az újságírók aktuálpolitikai kérdéseire. Ezek sorában reagáltatták Orbán Viktor beszédére, amely az 1989-es forradalom kitörésének 30. évfordulója alkalmából rendezett temesvári gálaesten szombaton hangzott el.

A kormányfő akkor arról beszélt: Magyarország ki akar törni abból a helyzetből, hogy Európa második vonalába tartozik, azon európai országok egyike akar lenni, ahol a legjobb élni, a legkorszerűbb technológiával akar termelni, és a világ egyik legbiztonságosabb országa akar maradni. Ezt a célkitűzést a szomszédos államokkal együtt könnyebb elérni, mint egyedül – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: nagyszerű esélyt lát arra, hogy a jövőben románoknak és magyaroknak közös céljaik lehessenek.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here