Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az egészségügyi intézmények után újabb állami szolgáltatás kerülhet az összeomlás szélére, legalább is erre lehet következtetni az MSZP közleményéből, ahogy az ellenzéki párt fogalmazz: a tűzoltóknál jelentkező krónikus létszámhiány emberi életekbe fog kerülni

Miközben a kormány milliárdos propaganda-filmsorozatának karácsonyi epizódjában tűzoltók éneklik a „Mennyből az angyal”-t, addig Szent Flórián védelmezettjei évek óta hiába várják Orbánéktól a régóta beígért fizetésemelésüket- szögezi le közleményében az MSZP

Majd a párt arra hívja fel a figyelmet, hogy pedig a lánglovagok testi épségüket nem kímélve védik és mentik a magyarok életét, de a megalázó alamizsna hatására tömegével hagyják el a tűzoltóságot. Ennek következtében a szakszervezet szerint van, hogy az állomány harmada hiányzik a mentésből.

Abban, hogy Orbánék a fizetésemeléssel kapcsolatban hazudtak a tűzoltóknak, semmi újszerű nincs, hiszen hazudtak már a rendőröknek, hazudtak a büntetés végrehajtásban dolgozóknak, hazudtak mindenkinek- jegyzi meg az MSZP

Azonban a tűzoltóknál jelentkező krónikus létszámhiány emberi életekbe fog kerülni, s ezért minden felelősség a kormányt fogja terhelni. Amíg ez be nem következik, addig a tűzoltók megbecsülése helyett marad Orbán és ájtatos kormánya által ajánlott propaganda-filmsorozat aktuális száma- zárják közleményüket a szocialisták.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here