Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Gréczy Zsolt távozik a parlamentből, 2019. december 31-i hatállyal lemondok parlamenti mandátumomról – jelentette be Gréczy Zsolt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Gréczy Zsolt erről péntek délután tájékoztatta Gyurcsány Ferenc pártelnököt is. Mandátumát listáról szerezte, így annak betöltéséről a DK elnöksége dönt.

Ezen a héten kedden, majd csütörtökön intim képek és  pornográf felvételeket küldtek körbe több szerkesztőségnek ismeretlenek Gréczy Zsoltról, a Demokratikus Koalíció frakciószóvívőjéről.

Itt nézheti meg, ahogy lemond Gréczy Zsolt

Több kormánypárti lap közölte is a meztelen képeket. A levélhez egy írást mellékeltek, ebben egy nő azt állítja, hogy Gréczy küldte neki a nemi szervéről és az önkielégítés közben és után készült fotókat, így zaklatta őt.

A képek elkészítésének körülményeiről továbbra sem lehet biztosat mondani, nincs ugyanis egyértelmű bizonyíték arra – például zaklató tartalmú üzenetek –, hogy Gréczy tényleg elküldte a fotókat valakinek, és ha igen, kinek, vagy esetleg a telefonját feltörve jutott hozzá azokhoz valaki.

A DK-s politikus korábban hazugságnak minősítette a zaklatásról szóló vádakat, és büntetőfeljelentést ígért az ügyben. A Hír Hugó is beszámolt róla, hogy Gréczy elárulta, hogy a Borkai-ügy után Fideszék megfenyegették, hogy ki fogják csinálni.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here