Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk, akikkel nem értünk egyet- mondta Orbán Viktor, majd  nem kapott további frekvenciaengedélyt a hírközlési hatóságtól a balliberálisnak számító Civil Rádió, így a hétvégén örökre elhallgatott az ellenzéki orgánum.

Vicsek Ferenc a csaturna munkatársa és műsörvezetője a Facebook az alábbi gondolatokkal búcsúzott eddigi munkahelyétől:

Pár óráig sugározhat már csak adást a Civil Rádió az FM 98-as frekvencián. December 21-én éjfélkor lejár a médiaengedélye. A magyar újságírás történetének fontos állomása ez a megszűnés, éppen a médium kicsisége miatt az.

A rádió, mondhatni jelentéktelensége miatt jelentős. A Civil Rádió vezetői soha nem törekedtek a széles nyilvánosság meghódítására. Az a pár ezer ember, akit elértek az is éppen annyival volt több a hatalom szempontjából, mint ahányan éppen voltak, mert a szerkesztői szabadság itt korlátlan volt.

Szabad szemmel alig látható kavics lehetett a hatalom cipőjében a frekvencia, ami amúgy alkalmas lett volna akár milliós hallgatótáborhoz szólni. Na de milyen média viszonyok jellemzik azt a hatalmat, amelynek már a pár ezer hallgató is fenyegetést jelent? Nem előzmények nélkül érkezett a Médiatanács kíméletlen döntése.

Már évek óta csak éppen hogy csurrant-cseppet néhány forint a Civil Rádiónak abból a forrásból, amiből százmilliókat osztogatott a hatalomtól látszólag független testület a kormány üzeneteit lelkesen tolmácsoló médiumoknak. Nézzük meg tehát, hogy milyen intarzia egyetlen kis kockája a Civil Rádió.

Honnan indult, és hova érkezett a társadalmi önismeret Magyarországon a rendszerváltás óta? Ma, a rádió, mint Rádió működésének utolsó napján, délelőtt 11-től, erről beszélgetünk Urbán Ágnes médiakutatóval, a Corvinus Egyetem tanszékvezető tanárával, és Horváth Gáborral, a Népszabadság egykori főszerkesztő-helyettesével.

Honnan indultunk? Ady, Mikszáth, Móricz, Bálint György, Szép Ernő, végtelen a sor. Egészen Baló Györgyig vagy Váncsa Istvánig.

A Szabad Néptől a Népszabadságig, a Magyar Nemzettől a Magyar Nemzetig, a Magyar Rádiótól az MTVA-ig húzódik az ív, amit a tájékozódás égen láthatunk, ha visszatekintünk. És persze onnan indulunk, hogy hol tartunk ma… December 21-én, délelőtt 11 órakor…

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here