Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Karácsony előtt adott  Deutsch Tamás egy TV intrjút, melyben többek között arról is beszélt a politikus, hogy mi várhat a Fideszre 2020-ban az Európai Néppártban.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a hétvégén arról beszélt a Hír TV-ben, hogy a Néppárt által képviselt politikai álláspontok nem túl szívderítők. „A személyes véleményem szerint ez az irány a Fidesz álláspontjától egyre távolodó irány” – mondta.

A politikus reagált arra is, hogy Manfred Weber korábban azt mondta, ő nem látná szívesen viszont a Fideszt a Néppártban, méghozzá ezt: „Weber a frakcióvezetőségénél fogva nem választott tagja a néppárti elnökségnek, ott nem megmondóember vagy meghatározó személy”.

Heteken belül eldőlhet, marad-e az Európai Néppárt tagja a Fidesz – írja a Magyar Nemzet. A Fidesz tagságát a magyar jogállamisággal kapcsolatos problémák miatt hónapokkal ezelőtt függesztették fel a Néppártban, és kijelöltek egy 3 befolyásos néppárti politikusból, a belga Herman van Rompuyból, a német Hans-Gert Pötteringből és az osztrák Wolfgang Schüsselből álló tanácsot a helyzet vizsgálatára.

A Magyar Nemzet szerint ez a tanács 2020 elején hozza majd nyilvánosságra vizsgálatának eredményét, és ez lesz a hivatalos néppárti álláspont is, erre pedig majd a Fidesz is reagálni fog valamit.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here