Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A szilveszterkor és újév napján is tartó sztrájk miatt csaknem 180 járatot töröltek a szintén a Lufthansához tartozó Eurowings diszkont légitársaságnál, amelynek partnereként a Germanwings működik.

A törölt járatok túlnyomó többsége belföldi, németországi nagyvárosok közötti. Az utóbbi napokban csaknem valamennyi utast sikerült értesíteni, így nem volt számottevő fennakadás a repülőtereken hétfő reggel.

Az UFO és a Lufthansa csoport vezetőségének viszonyát évek óta súlyos konfliktusok jellemzik. A szakszervezet a megoldatlannak tekintett munkaügyi viták miatt legutóbb november elején tartott sztrájkot, akkor a csoport névadó légitársaságánál, két napig. Tiltakozó akciója miatt 1500 járatot kellett törölni.

A Lufthansa vezetősége a novemberi sztrájk előtt hónapokig tárgyalni sem volt hajlandó a szakszervezeti vezetőkkel, arra hivatkozva, hogy szabálytalanul kerültek tisztségükbe. Az utóbbi hetekben munkaügyi közvetítők bevonásával tárgyaltak, eredménytelenül.

A szakszervezet a Germanwings esetében legfőképpen azt kifogásolja, hogy a munkaadó nem vázol fel világos jövőképet az alkalmazottaknak. Ez azért fontos, mert az 1400 embert foglalkoztató és 30 repülőgépet üzemeltető Germanwings már nem a saját márkája alatt folytat személyszállítási tevékenységet, hanem kizárólag Eurowings-járatok üzemeltetésével foglalkozik, és a tervek szerint fokozatosan beolvasztják az Eurowingsbe.

A munkaadó szerint a szakszervezeti kifogások indokolatlanok, a Germanwings-alkalmazottakra vonatkozó bérmegállapodás készen áll, aláírásra vár. Azzal kapcsolatban, hogy az UFO konkrétan a részmunkaidőre vonatkozó szabályozás miatt hirdetett sztrájkot, hangsúlyozták: bizonyíthatóan a Lufthansa csoport szabályozása a leginkább munkavállaló-barát az egész ágazatban, száznál is több részmunkaidős konstrukció közül választhatnak mindazok, akik nem kívánnak teljes munkaidőben dolgozni.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here