Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Abcúg nevű portál azután jött létre, hogy az Origót bekebelezte a Fidesz propaganda gépezete. A portál főként magas minőségű, a társadalom hátrányos helyzetű csoportjaival foglalkozó cikkeket közölt. 2019. december 31-én örökre elhallgat az orgánum, Tóth Sára főszerkesztő így búcsúzik az olvasóktól:

Ez az utolsó cikk, ami az Abcúgon megjelenik. (…)Öt éve alapította Richard Field üzletember az Abcúgot, hogy mentőövet dobjon azoknak az újságíróknak, akik távozni kényszerültek a kormányközelivé váló Origótól, és lehetőséget adjon nekik, hogy őszintén, korlátozás nélkül írjanak arról, hogy mi történik az országban. Lehetővé tette, hogy eljussunk az ország legeldugottabb, legszegényebb szegletébe is, és írjunk az ott élők elképzelhetetlenül nehéz életéről.

Az volt a küldetésünk, hogy olyan helyeket, olyan embereket, olyan társadalmi csoportokat mutassunk be, akikről és amikről a magyar sajtóban méltánytalanul kevés szó esett. Szétszakított családokat, ápolási díjon tengődő szülőket, az iskolában elkülönített roma gyerekeket, munkához, lakáshoz nem jutó mozgássérülteket. és még sorolhatnám.

Talán az Abcúg is segített abban, hogy mostanra más újságokban is egyre gyakrabban készülnek szocioriportok, egyre több cikk születik hátrányos helyzetű emberekről, csoportokról.  És talán abban is részünk van, hogy felkutattuk azokat a szakértőket, civileket, akikkel értelmesen lehet beszélni Magyarország rettenetes megosztottságáról, szegénységéről, a társadalmi igazságtalanságokról.

Az Abcúg ezzel teljesítette az eredeti küldetését, ezért december utolsó napján befejezzük a munkát. Az Abcúg egy sikertörténet, rengeteg örömünket leltük az amúgy lelkileg sokszor nagyon megterhelő munkában.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here