Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Bennfentes kereskedelmet gyanúja miatt hatósági bejelentést készül tenni a Magyar Nemzeti Banknál a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szervezete a 4iG részvényeinek kereskedelme miatt. Rogán Antal főfideszes haverja kaszálhatott hatalmasat a tőzsdei mutyin.

A hvg360 cikke szerint a bennfentes kereskedelem azért merült fel, mert bár a 4iG csak december 10-én jelentette be, hogy mégsem vásárolja fel a Magyar Telekomtól a T-Systems Magyarországot, de a vállalat részvényei már 10 nappal korábban esni kezdtek.

Pedig még december elején is sorra érkeztek a hírek a 4iG által megkapott milliárdos állami megbízásokról: A NAV-tól egy egymilliárdos megbízást húztak be december 6-án.
Az Állami Egészségügyi Ellátó Központtól pedig egy másfél milliárdos megbízást kaptak december 9-én.

De lap szerint a a 4iG papírjai november 28-án még 922 forintos árfolyamon zártak, de másnap már csak 860-on, majd december 10-én még azelőtt zuhanásba fogtak, hogy a cég tőzsdezárás után közölte volna, hogy elmarad a T-Systems felvásárlása. Végül a bejelentés másnapján 550 forintig szakadt be az árfolyam.

Dióslaki Gábor, a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szervezetének vezetője a 4iG-től kikért részvénykönyv alapján a hvg.hu-nak azt mondta, hogy a bejelentést megelőző napokban egyetlen viszonylag nagyobb, de 5 százalékosnál kisebb tulajdonos kezdett pánikszerűen eladni, a Monavis Holding.

Ennek a cégnek pedig az a Kertész Balázs a tulajdonosa, aki ügyvédként Rogán Antal gazdasági ügyeit intézte. Arról pedig nemrég Rényi Pál Dániel is részletesen írt, hogy T-Systems felvásárlását a legfelsőbb politikai szinten kellett jóváhagyni. Így végül az üzlet lefújása is ott dőlhetett el. Egészen véletlenül egyébként Rogán Antal a Digitális Kormányzati Ügynökség felügyelője is.

Kertész Balázs Rogán Antal miniszteri beiktatásán A 4ig-ben nyáron szerzett irányítói befolyást a korábban Mészáros Lőrinc jobbkezeként számon tartott Jászai Gellért, miután 32,02 százalékos részvénycsomagot vásárolt Mészáros Lőrinc Opus-Konzum birodalmától, így  további ügyletekkel együtt pedig összesen 40,2 százalékos lett a tulajdonrésze. Az ügyletek zárása után Mészáros Lőrinc érdekeltségei, a Konzum PE Magántőkealap 11,63 százalékos, az Opus Global Nyrt. pedig 9,95 százalékos tulajdonnal rendelkeznek a társaságban.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Rogán Antal haverja már a tőzsdei árfolyamokkal mutyizva veszi ki az emberek zsebéből a pénzt, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa ezek már mindenütt aljaskodnak.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here