Messze elmarad az OECD-államok átlagától az ápolói létszám Magyarországon: míg itt valamivel több, mint hat ápoló jut ezer lakosra, addig Németországban 12, Svájcban 16, kiderült, hogy egy kisvárosnyi ápolónő -azaz 25 ezer- hiányzik a magyar egészségügyből.

 

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) felmérése szerint Budapesten és Pest megyében a legalacsonyabb a folyamatos munkarendben dolgozó szakképzett ápolók száma, miközben ott a legmagasabb a szakképzetlen ápolók aránya. Összességében pedig 24-25 ezer ápoló hiányzik az egészségügyi ellátás rendszeréből – olvasható a Világgazdaságban.

Balogh Zoltán, a kamara elnöke a lapnak azt mondta, a helyzet javításához kiindulási pontnak kell tekinteni a szakdolgozói bérfelzárkóztatás folytatását és az életpályaelemek bevezetését. Emellett – magyarázta – csökkenteni kell a munkavállalók napi, heti és havi terhét, amit a létszám emelésével és innovatív technológiák bevezetésével lehet elérni.

A MESZK elnöke szerint népszerűsíteni kell a pályaválasztás előtt állók körében az ápolói, szakdolgozói életpályát, emellett szükséges az egészségügyi szakképzés és a felsőoktatás területén a hiányszakmák ösztöndíjrendszerének a felülvizsgálata, a kiemelt területeken az ösztöndíj nagymértékű emelése – írta a lap.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here