Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A fővárosban a pártpreferenciával rendelkező biztos szavazók 40 százaléka a Fidesz mögött áll, miközben a budapestiek 46 százaléka az ellenzéket – erősorrendben: a Demokratikus Koalíciót (DK), a Momentumot, illetve az MSZP-t és a Párbeszédet – támogatja – derül ki a Publicus Intézet felméréséből.

 

Az ellenzék azonban annak ellenére sem dőlhet hátra, hogy összesített budapesti támogatottsága 61 százalék, és a lakosok majdnem 30 százaléka – azaz körülbelül 350 ezer ember – azt állítja, biztosan szavazó, de még nincs stabil pártpreferenciája.

Ezzel szemben az országos „pártátlagok” azt mutatják, hogy az ellenzék lényegében csak akkor tud kihozni egy döntetlent, ha minden szereplője összekapaszkodik. Mivel az említett átlagban Budapest is benne van, a vidék – a megyei jogú- és a nagyobb városokban elért önkormányzati választási győzelem ellenére is – még a Fideszé.

Éppen ezért a budapesti eredményhez képest országos átlagban a DK harmadával, a Momentum negyedével kisebb támogatottságú, az MSZP és a Párbeszéd lényegében ugyanakkora, míg a Jobbik két és félszer olyan erős. Csakhogy a Fidesz mintegy ötödével erősebb országosan, mint a fővárosban. Így a biztos szavazók körében egy 50 százalékos össztámogatottságú ellenzékkel szemben egy 47 százalékos népszerűségű kormánypárt áll.

És van még 1,6 millió, biztos voksolást ígérő polgár, aki egyelőre nem tudja, illetve nem mondja, hogy kit támogat. Utóbbi csoportból hozzávetőleg 1,25 millió nem a fővárosban él – és a felmérések azt mutatják, hogy érdemi részük kevésbé képzett, illetve nehéz körülmények között kénytelen boldogulni.

A kérdés az, hogy az ellenzék meg tudja-e szólítani-e őket, illetve tud-e olyat mondani, ami hatékonyabbnak bizonyul a kormány választási évre időzített szociális intézkedéseinél.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here