Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Átlátszó írta meg decemberben, hogy a honvédség négy repülője olyan felkapott üdülőhelyeken, illetve offshore-paradicsomokban fordult meg tavaly, mint Málta, Abu Dhabi, Dubaj, Las Vegas, Panama vagy a Kanári-szigetek.

Az egyik út különösen érdekes volt, az egyik gép kétszer is megjelent a felkapott spanyol üdülőhelyen, a borairól híres Alicante-ban – mindkét alkalommal oda-vissza repült, mintha csak valakit egyhetes nyaralásról szállított volna haza.

A Népszava vette észre, hogy az MSZP-s Harangozó Tamás rákérdezett Benkő Tibor honvédelmi miniszternél, hogy hogy pontosan hol, mikor és milyen célból jártak 2019-ben a Magyar Honvédség 604 és 605 lajstromjelű Airbus A319-es, valamint 606 és 607-számú Dassault Falcon 7x típusú repülőgépei. Azt is megkérdezte, hogy ki fizette az esetleges magáncélú repüléseket.

Itt jegyezzük meg, hogy Orbánék azt hangsúlyozták korábban, hogy nem kormánygépek a Honvédség kötelékébe vásárolt utasszállító repülők, de a miniszterelnök 2019-ben kizárólag ezekkel utazott külföldre és vélhetően más Fidesz vezetőket is szállítanak.

A miniszer érdemi választ nem adott az MSZP-s politikus kérdésére, csak annyit felelt, hogy minden személyszállítás a hatályos jogszabályoknak megfelelően történt. Megjegyezte viszont, hogy a katonai szállításokra vonatkozó információk a törvény alapján „keletkezésüktől számított 30 évig honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekből nem nyilvánosak”.

Hozzátette, hogy Harangozó Tamásnak országgyűlési képviselőként lehetősége van iratbetekintésen megismerni a kérdéses adatokat.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here