Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Lendvai Ildikó, az MSZP korábbi elnöke már majdnem talált egy jó Fidesz-lépést, de Facebookon írt bejegyzéséből kiderült, hogy Orbánéknak ezt is sikerült elbaltázniuk, íme Lendvai Ildikó írása:

Volt egy kormányintézkedés, amelyet teljes szívemből támogatok: a meddőségi kezelések és gyógyszerek ingyenessé tételét. Üdvözlöm, és még irigylem is: jó lett volna, ha már nekünk is lett volna erőnk, forrásunk hozzá. Szép az indoklás is: „Az emberi élet nem üzlet”.
Kár érte, hogy két paca esett a rendeletre.

Az első a kisebb: nem mondják meg, mennyit és kiknek fizettek a hat meddőségi klinika államosításáért, és mit jelent az, hogy az állami kezelésbe vétel csak 2022. december 31-ig áll fenn. Vagyis az emberi élet ugyan általában nem üzlet, de ha valakinek mégis az lesz, annak mértékét jobb titokban tartani.

A másik paca jobban bántja a gyereket akarókat. Novák Katalin december 19-én azt jelentette be, hogy az eszközök és gyógyszerek január 1-től válnak ingyenessé, és ezt még december 22-én is saját szájával megerősítette.

De hiába rohanták meg a párok a patikákat, vagy írattak receptet, jegyeztették elő magukat az ingyenesség tudatában, kiderült, hogy pardon, vissza az egész, ebben a félévben még fizetniük kell. Az ingyenesség csak júliustól érvényes. De mi történhetett dec. 22. és január 1. között?

Mindenki megértette volna, ha az ígéret eleve csak júliusra vonatkozik. Akkor is örülnénk. De miért kellett a csalódással rossz szájízt, bizalmatlanságot teremteni az amúgyis sebezhető, már sokszor csalódott, a gyerekért többnyire már régen harcoló emberekben?

Pláne, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökével épp a napokban dicsértették meg a kormányzati családpolitika kiszámíthatóságát. Vagy épp a gikszerek léte a kiszámítható? Akárhogy is, júliustól talán már nem, de júniusban eszerint még lehet „üzlet az emberi élet”..

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here