Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az egész országra kiterjeszti a tavaly decemberben Budapesten elindított civil autós ellenőrzési rendszert a rendőrség – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) balesetmegelőzési osztályának vezetője kedden az M1 aktuális csatornán.

Berzai Zsolt alezredes az új ellenőrzési mód kiterjesztését azzal magyarázta, hogy a gépjárműsofőrök kerülik a kihágásokat ha rendőrautót látnak, így civil autókban ülve jobban kiszűrhetők a szabálytalankodók.

Emlékeztetett: csak a decemberi civil autós ellenőrzések során 240 esetben intézkedtek a rendőrök a fővárosban.

A gyakori problémák között említette, hogy az autósok szabálytalanul veszik igénybe a buszsávot, áthajtanak a piros jelzésen, megszegik a kötelező haladási irányt, és ha az autópályán a forgalom feltorlódik, előszeretettel közlekednek a leállósávban.

Magyarországon nem az a probléma, hogy az autósok nem ismerik a közlekedési szabályokat, hanem a közlekedési morál, a közlekedés többi résztvevőjének tiszteletben tartása, egyenrangúként való elfogadása a gond, legyen az kerékpáros vagy gyalogos – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy ezen változtatni kellene, mert ahol nincs közlekedési kultúra, ott közlekedési biztonságról sem lehet beszélni.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here