Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nemzetközi sajtóbotrány lett Orbánék leggyalázatosabb tétlenkedéséből. „A magyarok a saját lakásukban fagynak meg” adta hírül az MDR szászországi közszolgálati műsorszóró, valamint a Kurier című bécsi lap a Magyar Szociális Fórum (MSZF) által közzétett adatokat ismertetve.

Az idén már közel száz ember vesztette életét úgy, hogy megfagyott vagy végzetesen kihűlt. Legtöbbjük a saját lakásában hunyt el, mert a fűtés Magyarországon luxus. Minden ötödik áldozat hajléktalan volt.

A jelentés azt is idézte, hogy az MSZF már január elején is figyelmeztetett arra, hogy nő azoknak a száma, akik megfagynak. A szervezet szerint ennek az az egyik oka, hogy bezárják az ingyenes menedékhelyeket, a nem ingyeneseket pedig a rászorulók nem tudják megfizetni. Emellett az aluljárókból és más hasonló helyekről kiszorították a hajléktalanokat.

A jelentés felidézte, hogy Orbán Viktor kormánya megtiltotta, hogy a hajléktalanok életvitelszerűen a közterületeken tartózkodjanak, és a rendeletet megsértőket nagy bírságokkal sújtja. Ám a jelek szerint ez nem segítette elő, hogy kevesebben hajlanak meg az utcákon.

A Kurier Simó Endrét, a szervezet vezetőjét idézve hozzátette: január 27-én 17 órakor a Parlament előtti Kossuth téren szándékoznak egy sír építésével jelképesen megemlékezni azokról, akik a hideg áldozatául estek.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here