Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Majdnem annyit költünk idén Rogán letelepedési kötvényeire, mint háziorvosi ellátásra- hívja fel közleményében a DK a figyelmet Orbánék 2020-as költségvetésének egy igen durva aránytalanságára.

 

2012-ben Rogán Antal indította el azt a letelepedési kötvényprogramot, amelyben kétes hátterű és előéletű külföldiek valódi átvilágítás nélkül, szabadon telepedhettek le Magyarországon, ha vásároltak az úgynevezett letelepedési kötvényből.

Azon túl, hogy a kötvénnyel nemzetközi bűnözői csoportok és terroristagyanús személyek is bebocsájtást nyertek az országba és az EU-ba, azon túl, hogy a kötvényprogramon sajtóhírek szerint Fidesz-közeli offshore-cégek gazdagodtak, a Magyar Államnak most vissza kell fizetnie a lejáró kötvények értékét is. Az Orbán-kormány csak idén 110 milliárd forintot fog így visszafizetni a letelepedőknek közpénzből.

A Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja, hogy az ország majdnem annyi pénzt költ el idén Rogán Antal kötvénybizniszére, mint háziorvosi ellátásra és háromszor annyit, mint például a mentőszolgálatra.

A DK szerint ezeket a kötvényeket nemzetbiztonsági okokból kiadni sem lett volna szabad, de a Fideszt nem érdekelte sem az ország biztonsága, sem a kötvényprogram költségei. A DK szerint közeledik a nap, amikor Rogán Antalnak és Orbán Viktornak is számot kell majd adnia: kiket engedtek be az országba, és mennyibe került ez az európai magyar polgároknak.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here