Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Jakab Pétert választották a Jobbik elnökévé a párt Dürer Rendezvényházban tartott tisztújító kongresszusán. Az országgyűlési frakció vezetője ellenjelölt nélkül nyerte a megmérettetést. A posztra korábban bejelentkező Lokody Levente nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges alapszervezeti ajánlásokat, 99,6 százalékuk ugyanis Jakab Pétert jelölte a Jobbik elnökének- írja az Alfahír

 

A kongresszusi küldöttek 87,8 százaléka támogatta szavazatával Jakab Pétert. A kongeszzuson azt is megszavazták, hogy az új elnökség 2022 június 30-ig kapja a megbízást. Ez azt jelenti, hogy a két év múlva esedékes országgyűlési választáson Jakab vezetésével és az új alelnökökkel indul el a Jobbik.

„Orbán Viktornak rémálom, nektek pedig bajtárs” – ezzel kezdte megválasztása előtti beszédét Jakab Péter, aki azt ígérte, hogy Magyarországon a leghangosabban fogja védeni az elnyomottakért, a magyar munkavállalókért a korrupt, multibarát rendszerrel szemben.

2010-ben olyanok ültek a nyakunkra, akik nem csak a pénzünket, de az életünket is el akarják venni Jakab szerint, és ez az, ami ellen küzdeni kell. Az új elnök megköszönte Sneider Tamásnak az elmúlt másfél évet.

Az én életemben helye van minden tisztességes embernek és nem akarom megmondani nekik, hogy mit gondoljanak. Nem pap vagyok, hanem képviselő.

A Jobbik elnöke szerint azért kell harcolni a következő években, „hogy a magyar nyugdíjas a ledolgozott évek után ne nyomorogjon, hogy a magyar melós ne legyen kiszolgáltatva”, hogy az egészségügy és az oktatás ne olyan helyzetben legyen mint most.

„A rohadó kórház vagy a fűtetlen iskolaterem nem csak a jobbikosokat sérti, hanem mindenkit.” Ez a legfontosabb, hangsúlyozta Jakab, majd hozzátette, hogy ehhez minden tisztességes emberre szükség van. De ettől a Jobbik még keresztény-konzervatív párt marad – tette hozzá.

A kongresszus csak később választja meg a párt hat alelnökét. A jelöltek közül 14-en érték el az induláshoz szükséges 10 százalékos jelölési küszöböt: Ander Balázs, Balassa Péter, Bencsik János, Dudás Róbert, Fazakas Attila, Gyüre Csaba, Lukács László György, Nunkovics Tibor, Pintér Tamás, Potocskáné Kőrösi Anita, Stummer János, Szilágyi György, Varga-Damm Andrea, Z. Kárpát Dániel.

Jakab Péter az elnöki poszton Sneider Tamást váltja, aki a párt politikusai szerint a története legnehezebb másfél évében vezette a Jobbikot. A szervezetnek a 2018-as országgyűlési választás után nemcsak a kormányzati álhírkampányokkal és a Fidesz által gerjesztett pártszakadással kellett szembenéznie, de az Állami Számvevőszék milliárdos büntetését is állnia kellett.

Jakab Péter 2019 augusztusában jelentette be, hogy elindul az elnöki tisztségért, miután a Jobbik vezetése lemondott az Európai Parlamenti választás eredménye miatt. A novemberre kiírt tisztújítást végül elhalasztották – a miskolci politikus visszalépett az indulástól, mert nem teljesült kérése, hogy az elnöki mandátumot a 2022-es országgyűlési választásig kapja meg.

Jakab 2009 óta a Jobbik miskolci elnöke. 2010-től önkormányzati képviselő, 2012-től pedig a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke. A korábban tanárként dolgozó politikus a 2018-as országgyűlési választás legszorosabb versenyében kapott ki az élelmiszercsomagokkal kampányoló fideszes ellenfelétől, országos listáról viszont parlamentbe jutott. 2019-től vette át a parlamenti Jobbik-frakció vezetését az EP-képviselői mandátumot szerző Gyöngyösi Mártontól.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here