Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma időközi polgármester választást tartanak Győrben. A választást azért kellett kiírni, mert a várost eddig irányító fideszes Borkai Zsolt belebukott a zűrös botrányaiba. A délután 1 órás részvétel még alacsonyabb volt, mint a 2019-es voksoláskor, ám, ahogy írtuk délutánra hatalmas hajrát mutattak be a pártok. Szakértőnk szerint még nem dőlt el a választás.

Ma időközi polgármester választást tartanak Győr-Moson-Sopron megye székhelyén. A választásokat azért kellett kiírni, mert Borkai Zsolt botrányba keveredett és abba bele is bukott.

Ma a voksolás 6 órakor zavartalanul elkezdődött a nyugat magyarországi városban, már a reggel 7 órás részvételi adatok is elmaradtak a 2019-estől. Reggel 9 órára sem változott ez a tendencia: 2019-ben 6,43%, most 5,24% a reggeli részvétel. A 11 órás adatok pedig már lényegesen alacsonyabb részvételt mutattak: 2019-ben délelőttig a győriek 17, 04 százaléka, most pedig 14,87% járult az urnák elé. Ez az elmaradás a 13 órás részvételnél is megmaradt.

Azonban a pártok hatalmas finist tudhatnak maguk mögött, ugyanis délután meglódult a választási kedv és a 15 órás részvétel már kevesebb, mint 1 százalékkal múlta alul csupán a 2019-est, ami akkor 31% volt.

Annyira sikeres volt a mozgósítás, hogy a legfrissebb 17 órás részvételi adatok is tartották  az egy százalékos különbséget a 2019-es részvétételt és a mostani között, ami akkor a győri polgárok 38, 66 százalékát jelentette, most a késő délutáni részvétel 37,68 százalék volt.

Politikai elemzőnk szerint még nem dőlt el a voksolás  eredménye és a részvételi adatok alapján igen szoros is lehet, ezért kulcsfontosságú lehet még a választás utolsó másfél órája is. Hozzá teszi, hogy 19 óráig lehet ma élni a szavazati joggal Győrben, érdemes még szólni tehát a győri rokonoknak és barátoknak, hogy voksoljanak, mert holnap már nem dönthetnek!

A voksolás két esélyes jelöltje a Fidesz színeiben Dézsi Csaba András, az ellenzék pedig egységesen Pollreisz Balázs mögé sorakozott fel, így őt támogatja az MSZP, DK, Momentum, Párbeszéd, LMP és a Jobbik is.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here