Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

92 éves korában elhunyt Tornai József író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, az MDF alapító tagja

Tornai József Dunaharasztiban született 1927. október 9-én. Tágabb családja révén ismerkedett meg gyerekkorában a kisalföldi paraszti világgal. Az 1947 és 1961 közötti években alakította ki a katolicizmustól elforduló, panteizmusnak nevezhető szemléletét, Kant, Spinoza, Spencer, a brahmanizmus és a buddhizmus volt rá hatással. Világnézete miatt 1948 után nehezen talált állást. Betanított munkás, majd akkordbeíró lett a Csepel Vas- és Fémművekben. Kettős életet élt: a napi munka után verseket írt, olvasott, képezte magát.

1955-ben jelentek meg első versei az Új Hangban és a Magyar Csillagban. Az 1956-os forradalom idején egy illegális lap szerkesztésében vett részt, de a szerencsének köszönhetően a megtorlást elkerülte. 1959-ben megjelent első önálló verseskönyve, a Paradicsommadár, ettől kezdve irodalmi tevékenységéből élt.

Tornai költészete Csanádi Imre szerint „szinte brutális erejű, szuggesztív. Ha emlékeztet valamire, úgy a mai afrikai, néger költők alkotásaira: a világkultúra felé nyújtózó, de saját ősi hagyományaikban, ösztöneikben gyökerező megnyilatkozásokra” – olvasható az MMA méltatásában.

Az 1970-es évektől folyamatosan jelentek meg szépirodalmi és esszékötetei, valamint műfordításai. 1984-ben adták ki egyik legolvasottabb művét, a Vadmeggy című vallomásos esszéket szerelemről, házasságról.

A Csoóri Sándor vezette népi ellenzéki csoporttal együtt részt vett a különféle aláírási akciókban, egyik alapítója volt a rendszerváltás meghatározó pártjának, a Magyar Demokrata Fórumnak. 1992-ben az Írószövetség elnökének választották, melynek három évig volt vezetője. 1998-ban két könyve jelent meg: a Minden, ami virágzik (költemények), és A kiűzetés modern formái (esszék), melyekért Arany János-díjjal jutalmazták. A legutóbbi évekig folyamatosan jelentek meg vers- és esszékötetei, műfordításai. Az utolsó nagy öregek egyike a Csillaganyám, csillagapám címmel kiadott összegyűjtött verseinek 2011-ben megjelent negyedik kötete után minden évben újabb kötettel lepte meg a költészet szerelmeseit. 2012-ben A semmi ellen, 2013-ban az Éjfél, 2014-ben a Hirdetve törvényt, 2015-ben a Vízesések robaja, 2016-ban a Világtojásban, 2017-ben az Ó, kettős ember, 2018-ban pedig a Sár lesz a gyémánt című könyve jelent meg a Gondolat Kiadónál.

Az MMA összegzése felidézi, hogy 2019-ben az akkor 91 éves költő, író, esszéista és műfordító, Tornai József új verseskötettel jelentkezett, amely Magyarul virágzó fa címmel az Ünnepi Könyvhéten látott napvilágot a Gondolat Kiadó gondozásában.

Tornai Józsefet 2012-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, 2013-ban Kossuth-díjat kapott, 2014-ben lett a nemzet művésze. 2015-ben az egyetemes és egyéni létértelmezés terén kifejtett humanista meggyőződésű költői és esszéírói munkásságáért, valamint a magyar és világirodalomi hagyományok egyesítésében kifejtett öt évtizedes pályafutása elismeréseként kapta meg a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíját.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here