Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:

Nyilván önnel is előfordult már, hogy lemerült a telefonja de épp olyan töltő nem volt senkinek sem, ami az Ön készülékét töltötte volna? Vagy önnél is egy polcot töltenek meg a régi telefonok és azok igazából semmire nem használható töltői? Ennek mind, mind vége!

Az uniós döntéshozók több mint egy évtizede próbálnak nyomást gyakorolni a telefongyártókra, hogy eszközeiket egységes töltőtípussal lássák el. Az ügyben most komoly előrelépés történt- írja a HVG

Bő évtizede küzdenek az Európai Parlament (EP) képviselői azért, hogy a tagállamokban értékesített okoseszközök egységes töltővel kerüljenek piacra. A kényelmi szempontból sem elhanyagolható célkitűzésnek az uniós döntéshozók szerint jelentős környezetvédelmi hatása is van. Így ugyanis legalább 51 ezer tonnával kevesebb elektronikai hulladék szennyezné a bolygót és környezetünket.

Az EP több alkalommal nekifutott egy, a témában kezdeményezett szavazásnak, de egyelőre egyiket sem követte konkrét eredmény. Ez azonban hamarosan megváltozhat, egy napokban zajlott voksolás ugyanis elsöprő többséggel ért véget: 582 igen és 40 nem szavazat született abban a kérdésben, legyenek-e egységesített mobiltöltők az Európai Unió berkein belül.

Az, hogy a voksolás ekkora különbséggel zárult, a gyártóknak is üzenet: az EP kezében mindeddig ugyanis nem volt olyan “fegyver”, amellyel eredményesen tudott volna nyomást gyakorolni a különféle cégekre. Egy 2014-ben elfogadott irányelvet leszámítva megfelelő (jogi) szabályozás sincs, amelyre hivatkozva az EP kötelezővé tehetné a vállalatoknak, hogy eszközeiket ugyanolyan töltővel lássák el.

A szabályozás el nem készültét sokan, köztük az Apple is igyekszik kihasználni. Az amerikai cég bár korábban azt ígérte, hogy megkísérli a microUSB-s szabványra való átállást, ezt a mai napig nem tette meg. A cupertinói óriás utolsó reakciójában azzal érvelt, hogy az uniós szakpolitikusok ötlete szörnyű, ezzel ugyanis az innováció feladását kéri tőlük.

Az egységes töltők kialakításáról szóló szabályozási keretet idén júliusig kell kidolgozni, és a végrehajtása sem késlekedhet tovább a bizottság korábbi tájékoztatása szerint. Az, hogy az unió ennyire sietősen igyekszik megvalósítani és életbe léptetni új törvényét, igazából nem meglepő.

Hosszú ideje hadakoznak már a mobilgyártókkal, a türelme pedig még egy ilyen nagy szervnek is véges. (Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a kérdésben úgyis a tagországok szava lesz majd a döntő, addig pedig bármi megtörténhet.)

Az EP azt nem szabta meg, milyen töltőtípust részesítsenek előnyben a gyártók, de az USB-C terjedését látva valószínűleg ez lesz a befutó.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Az igazság terjedjen ne a propaganda, ezért megosztom Facebookon:
 

Mondja el véleményét a hírről, odalent a komment szekcióban

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here