Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A 2022-es magyarországi országgyűlési választásokon potenciális közös ellenzéki miniszterelnök-jelölteket is sorra veszi a The Economist cikke, amely szerint elvben a Magyarországot 2010 óta vaskézzel irányíró Orbán Viktornak ideje lenne elkezdeni félni.

Az ellenzéki összefogás azonban jövőre nehezebb lesz, mint tavaly volt. Arról nem szólva, hogy  a brit hetilapnak nyilatkozó diplomata megfogalmazása alapján, „a jelek szerint a korrupció nem zavarja a magyarokat mindaddig, amíg a jövedelmek emelkednek”.

Októberben az a megaláztatás érte Orbánt, hogy elvesztette a fővárost, és tízet a 23 megyei jogú városból. Ez pedig azért történt így, mert az örökösen széttöredezett magyar ellenzéknek végre egyszer sikerült összefogni, Budapesten előválasztást tudott tartani, hogy egy közös jelölt legyen, és máshol is paktumokat kötött ugyanezen cél érdekében.

Most azt tervezi az ellenzék, hogy ugyanígy jár majd el a 2022-ben esedékes parlamenti választáson is. Ha ez sikerül, Orbán pártja elveszítheti hatalmas többségét. Máris úgy tűnik, mintha szelídülne, újévi üzenete olyan evilági témákról szólt, mint az oktatás és az egészségügy, és nem is emlékeztetett a külső és belső ellenségekről szóló dagályos szólamaira.

Ám a 2022-re szóló tervekben ott van egy igen nagy „ha”. Egy dolog megállapodni néhány polgármester-jelöltben, de sokkal nehezebb ezt elérni 106 körzetben, és kidolgozni egy közös listát. Ha a tucatnyi ellenzéki párt külön listákat állít, az Orbán Viktor által a választási rendszerben 2012-ben keresztülvert, a nagy pártoknak kedvező kacskaringók továbbra is sújtják majd őket.

A legnehezebb persze a miniszterelnök-jelölt kiválasztása lesz. Az egyik kézenfekvő lehetőség Karácsony Gergely budapesti főpolgármester: külleme éppen azt az egyetemi előadót idézi, aki korábban volt, és van platformja, ahonnan kampányolhat.

Orbán azonban már készíti is neki a csapdákat, például azzal, hogy a városnak adandó pénzt egy atlétikai vb-re építendő stadionhoz köti, amelyről Karácsony a kampányban jelezte, hogy nem akarja. Emellett Karácsony azt mondja, nem akar miniszterelnök lenni, és inkább kitölti a mandátumát.

Akadnak, akik Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök visszatérését remélik. Ő a jelenleg legnagyobb ellenzéki pártot, a DK-t vezeti. Ám a legnagyobb ez esetben relatív fogalom. A DK az utóbbi választásokon azért harcolt, hogy egyre feljebb jusson a két számjegyű százalékarányban, de a legtöbb esetben a Fidesz 50 százalék körül szerez.

A legtöbb magyar nem jó emlékezetében őrzi Gyurcsány Ferenc kaotikus miniszterelnökségét. Maga is bevallja, hogy nagyon megosztó személyiség, akit nagyon szeretnek és nagyon gyűlölnek, és azt mondja, integráló személyiségre van szükség. Feleségét, Dobrev Klárát ajánlja lehetséges miniszterelnöknek.

Dobrev Kllára jelenleg az Európai Parlament alelnöke, aki jelentős sikert ért el a DK listavezetőjeként az európai választáson. Orbán – helytelenül – csak „Gyurcsánynénak” nevezi. Nem kizárt, hogy ő is vonakodna jelöltetni magát.

Akire oda kell figyelni: Donáth Anna. A mindössze 32 éves politikus az Európai Parlament tagja, a legérdekesebb új magyar pártot, a Momentumot képviseli. A párt az európai választás nagy meglepetése volt, közel tíz százalékot szerzett, noha csak 2017-ben alakult. Bennfentesek azonban attól tartanak, hogy Donáth Anna sem akar indulni.

„A lényegi probléma az, hogy valójában nem úgy tűnik, mintha Orbán legyőzhető lenne 2022-ben. Lerázta az EU többi részével a jogállamiság erodálása miatt felmerülő nehézségeit, és ezt megkönnyítette számára, hogy Lengyelország most még rosszabbul viselkedik. A gazdaság prosperál, tavaly mintegy öt százalékkal nőtt. Orbán Achilles-sarka a korrupció” – írta a lap.

Felidézte, hogy az Amnesty International a legutóbbi indexén Magyarországot Bulgária után Európa második legkorruptabb országaként sorolta be, és végül egy diplomatát idézett, aki azt mondta: „ez a jelek szerint nem zavarja a magyarokat mindaddig, amíg a jövedelmek emelkednek”.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here