Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Európa egyik meghatározó széljobbos vezére az olasz Salvini lemondta a találkozót, Orbánnal.

Nem találkozott Orbán Viktor az olasz szélsőjobboldali Liga párt vezetőjével, Matteo Salvinivel Rómában – írja az Eurologus a Huffington Post olasz kiadása alapján. Salvini az utolsó pillanatban lemondta a részvételét a hétfőn és kedden megtartott Nemzeti Konzervativizmus Konferencián, pedig a Fidesz médiumok különös jelentőségű találkozóként harangozták be előzetesen a megbeszélést.

Az Eurologus szerint így Orbán egy kisebb olasz pártvezetőjével,  Giorgia Melonival, az Olaszország Barátai párt elnökével volt kénytelen tárgyalni. A párt az Európai Parlament szélsőjobbos Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) képviselőcsoportjának delegációjában tag a lengyel kormánypárttal együtt.

Az olasz politikus a találkozó után a sajtónak azt mondta, Orbánnal nem beszéltek a frakcióváltásról, de hozzátette: „tekintve, hogy (Orbánnak) milyen nehézségekkel kell szembenéznie a Néppártban, ha holnap úgy dönt, hogy elhagyja őket, természetes, hogy a konzervatívok között fog kikötni. Én nagyon örülnék neki.”

Az Eurologus cikkéből kiderül az is, hogy Meloni a konferencia megnyitóján elmondott beszédében kiemelte: a modern nemzeti konzervativizmusban az együttműködés alapja, hogy megvédjük a nemzeti identitást. Ezért míg az olasz szuverenitást óvjuk, nem feledkezhetünk el arról, hogy megvédjük Orbán Magyarországát és Kaczyński Lengyelországát a fősodorbeli progresszív európaiak sorozatos támadásaitól.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here