Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„A Fidesz miatt már a román nyugdíjasokat is irigyelnünk kellene – Európai minimálnyugdíjra van szükség!” – írja Dobrev Klára az MTI-hez eljuttatott közleményében.

„A CEOWORLD Magazine készített kutatást arról, hogy melyik országban a legjobb megöregedni, vizsgálva többek között a nyugdíjak értékét, az átlagos élettartamot, a nyugdíjkorhatárt és az egészségügyi ellátást.

Magyarország csak az 50. helyet szerezte meg, hazánkat a teljes európai mezőnnyel együtt Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, sőt Románia is jócskán megelőzte, utóbbi is több mint 10 hellyel a rangsorban.

A Demokratikus Koalíció szerint soha nem volt olyan nehéz Magyarországon idősnek lenni, mint az Orbán-kormány alatt, ide vezetett, hogy a kormány 10 éve hagyja elszegényedni a magyar nyugdíjasokat.

A DK szerint egy tisztességes, európai módon gondolkodó kormány azonnal megemelné az öregségi nyugdíjminimumot, és újra a bérekhez és a gazdasági növekedéshez kötné a nyugdíjak kiszámítását, ahogy az a Gyurcsány-kormány alatt történt.

A DK szerint mindezek mellett az egyetlen hosszú távú és megnyugtató megoldást csak az európai minimálnyugdíj bevezetése jelenti majd. Európai magyarok vagyunk, egy végigdolgozott élet után mindegyikünknek jár a tisztességes időskor.” – zárja közleményét a párt EP-képviselője.

A propaganda média nem fog beszámolni az Orbáni Magyarország lemaradásáról, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa, mi a valós helyzet.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here