Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Az uniós pénzeket és az állami beruházásokat nem arra használja a kormány, hogy valóban egy szerkezetátalakítást, egy korszerűsítést vigyen végbe, hanem arra, hogy gyorsan és rövidtávon felpörgesse a gazdaságot”- mondta Mellár Tamás, a Párbeszéd országgyűlési képviselője az ATV Start című műsorában.

 

Pénteken délelőtt történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben. Egy eurót ekkor 339,23 forintot kellett adni. Mellár Tamás szerint a magyar fizetőeszköz gyengülése a kormány, a jegybank és a multik érdekeit szolgálja.

„Az egész elszenvedője pedig az átlagpolgár, aki a piacon drágábban vásárol, a vagyona pedig folyamatosan leértékelődik”. Ezt nyilatkozta a Hírklikk.hu-nak a Párbeszéd országgyűlési képviselője. Úgy véli, a leértékelődő forint politikájának veszélye is lehet, mert ha a piac kezd a tartósgyengülésre spekulálni, akkor drámai gyorsasággal elértéktelenedhet a nemzeti valuta.

A politikus szerint bár a forint árfolyamait a piac határozza meg, a jegybanknak lenne eszköze a forint védelmére. Mellár szerint azonban a jegybank azért sem emeli az árfolyamot, mert számukra is jó a lassan gyengülő forint. A kamatemelés emellett a beruházások hatását is visszafogná.

„Annak a politikának, amely nem akarja stabilan tartani a forintot, hanem arra játszik, hogy szép lassan értéktelenedjen el, mindig azt a veszélyt erősíti, hogy kialakul egy olyan piaci hangulat, amely a forint gyengülésére fog apellálni.” Erről már az ATV Start című műsorában beszélt Mellár Tamás.

Hozzátette, ha felgyorsul a hazai fizetőeszköz gyengülésének folyamata, akkor már nem lesz elég sem a kamatemelés, csak ha nagyon drasztikus, és az sem lesz kielégítő, ha a Nemzeti Bank interveniál, azaz forintot próbál vásárolni annak érdekében, hogy stabilizálja az árfolyamot.

Ráadásul a gyenge forint a multik érdekeit szolgálják, mert olcsóbb lesz a munkaerő, a munkavállaló azonban nem fogja látni ennek a pozitív hozadékát, vagyis nem fognak emelkedni a bérek. „Az egy vágyálom, hogy ha gyengül a forint, akkor ők ezzel arányosan több bért fognak fizetni” – fogalmazott Mellár.

A kormány 4-5 százalékos növekedésével kapcsolatban az országgyűlési képviselő kifejtette, hogy ez hosszabb távon nem fenntartható, hiszen ennek a növekedésnek a forrása az európai uniós pénzek.

„Ezt a pénzt, valamint az állami beruházásokat nem arra használja a kormány, hogy valóban egy szerkezetátalakítást, egy korszerűsítést vigyen végbe, hanem arra, hogy gyorsan és rövid távon felpörgesse a gazdaságot”- jelentette ki.

Mellár Tamás szerint eltorzítja a gazdaságot, hogy az építőipar 30-40 százalékos növekedést tud produkálni, miközben nagyon fejletlen a technika-technológia, nem jut elég pénz oktatásra, egészségügyre, és a humántőkét sem fejlesztjük, ahogy a kutatás-fejlesztés igen alacsony szinten van.

„Ma egy extenzív fejlődés van, ami csak azért lehet, mert egyre több pénzt rakunk bele, illetve egyre több munkaerőt próbálunk alkalmazni. De a munkaerő most már elfogyott, lassan elfogy a pénz is, akkor fontos lenne, hogy legyen versenyképesség, legyen termelékenység – de ezeken a területeken nincsen előrelépés, mert más szektorokba kellene a pénzeket átirányítani” – emelte ki Mellár.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here