Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma lenne 98 éves a rendszerváltás utáni első szabadon megválasztott köztársasági elnökünk, ahogy egy ország hívta, Árpi bácsi. A nagy tekintélyt kiharcolt politikusra emlékezett meg az MSZP facebook oldalán.

Ma lenne 98 éves Göncz Árpád, a harmadik Magyar Köztársaság első elnöke
Egy tőle származó idézet a rá legjellemzőbb mondat: „Ha szolgálni kívánok valakit, azokat szolgálom, akiknek szolgálójuk nincsen”- így emlékezik meg az MSZP

Majd a párt leközli Göncz Árpád  életútját: József Attila-díjas magyar író, műfordító és államférfi, a Magyar Köztársaság elnöke 1990 és 2000 között.

Az 1956-os forradalom után életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, de az 1963-as amnesztiával szabadulhatott a fogvatartásból. A második világháború után és az 1956-os forradalom idején a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt, a rendszerváltás idején a Szabad Demokraták Szövetsége politikusa.

1990-ben tagja lett a rendszerváltás utáni első szabadon választott Országgyűlésnek, amelynek első elnökévé választották. Pozíciójából adódóan betöltötte az ideiglenes köztársasági elnöki tisztséget, majd augusztusban a harmadik Magyar Köztársaság első elnökévé választották, mely tisztségét 2000-ig viselte.

Fordítói tevékenységének legismertebb és legjelentősebb terméke J. R. R. Tolkien A Gyűrűk Ura című regénye nagy részének magyarra fordítása. A művet három kötetben első ízben 1981-ben adták ki magyarul.

A propaganda média nem fog beszámolni Göncz Árpád születésének évfordulójától, ezért kérünk oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenkihez eljusson az emlékezett üzenete.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here