Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Népszava cikke szerint január végéig utalnia kellett volna a kormánynak azt a 3,2 milliárd forintot, amiből a BKV új buszokat kívánt beszerezni, amik a 3-as metró középső szakaszának felújítása alatt vinnék az utasokat. Most úgy tűnik, hogy használt buszokat kell beszerezni.

A Népszava hétfői cikke szerint nem tartotta be a kormány azt a kormányhatározatát, amely szerint 3,2 milliárd forinttal támogatnák a BKV autóbusz-cseréjét.

 

Ezt a határozatot még tavaly júliusban hozta meg a kormány a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa javaslata után, vagyis ez még Tarlós István korábbi budapesti főpolgármester idején született. Ezekre a megállapodásokra kormábban a kormány azt mondta, hogy azok Karácsony Gergely új főpolgármester alatt is érvényben maradnak.

„A programra 3,2 milliárd forintot biztosított és felhívta a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy kössön támogatási szerződést a projekt „tényleges megvalósítójával”, a BKV Zrt.-vel. Gulyás Gergely azonban mind a mai napig nem tett eleget ennek, sőt a BKV sürgető levelére sem válaszolt. Busz nélkül azonban a hármas metró felújítása sem folytatódhat.

A tervek szerint idén tavasztól megkezdődik a vonal középső, Lehel tértől a Nagyvárad térig terjedő részén lévő állomások rekonstrukciója. A kieső részt az északi és déli szakaszhoz hasonlóan buszokkal pótolja a BKV, feltéve, hogy lesz elég járműve. Egyelőre nincs.

A cégnek legkevesebb 20-30 új járműre lenne szükség azon a 40 darabon felül, amit az Inter Traction Electrics szállít. Opciókkal összesen 100 plusz 100 jármű vásárlására van lehetőség, csak éppen hiányzik a forrás. Ha őszig nem jönnek új buszok, akkor a főváros közlekedési cége nem tud mit forgalomba állítani, hogy elvigye a legzsúfoltabb belvárosi részen az utasokat”- olvasható a cikkben.

A lap szerint január végéig kellett volna átutalni a pénzt, ennek hiányában viszont az maradt a BKV előtt opcióként, hogy használt buszokat szerez be, méghozzá 40 darab E5-ös motorú nyugat-európai buszt, darabját 20 millió forintért. (Összehasonlításképp: az új és korszerű technológiával készült, klimatizált, alacsonypadlós buszok alapára 80 -115 millió forint attól függően, hogy szóló vagy csuklós járművekről van-e szó.)

Csakhogy a költségek nem állnak meg itt, ugyanis a járművek hazaszállítása, honosítása, újramatricázása, jegykiadóval és a Futár-egységgel felszerelése a Népszava szerint még 15-20 millió forintot jelenthet darabonként. Ráadásul a buszokat jó eséllyel 5 év múlva fel kell újítani, ami megint 35-40 millió forintot jelenthet darabonként a lap szerint.

A tervek szerint novemberben zárnák le a középső szakaszt, amelyet nettó 90,9 milliárd forintból újíthat fel a Swietelsky Zrt., a határidő 2022 vége.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here