Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Holnap, azaz vasárnap időközi országgyűlési választást tartanak a dunaújvárosi választókerületben. A körzet a legkevésbé sem áll a Fidesznek, most kaphat ki harmadszorra is az Orbán-párt. Ráadásul egy nem várt fordulat is könnyíti az ellenzéki győzelmet, visszalépet egy jelölt az utolsó pillanatban.

Visszalépett a vasárnapi dunaújvárosi időközi országgyűlési képviselő-választástól a nyilvántartásba vett hét képviselőjelölt egyike, a független Törökné Juhász Ilona – olvasható a Nemzeti Választási Bizottság honlapján.

A Fejér megyei 4-es számú választókerületben dolgozó országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság pénteki határozata szerint – a hivatalos jegyzőkönyv a dunaújvárosi önkormányzat honlapján is megtalálható – a jelölt írásban jelezte a bizottságnak visszalépési szándékát, amit a grémium elfogadott.

A választási eljárásról szóló törvény értelmében Törökné Juhász Ilona nevét törlik a nyilvántartásból és az egyéni szavazólapokról is.

 

Így hatan indulnak a vasárnapi voksoláson. Közülük a két legesélyesebb az ellenzéki  Kálló Gergely (Jobbik-DK-LMP-MSZP-Momentum-PM), és Molnár Tibor (független). Utóbbi a Fidesz támogatásával indul, ezt még január elején Dorkota Lajos, a nagyobbik kormánypárt választókerületi elnöke jelentette be.

A Fejér megye keleti részét lefedő 4-es számú, Dunaújváros központú egyéni választókerületben azért kell időközi választást tartani, mert az Ott 2018 áprilisában parlamenti mandátumot szerző Pintér Tamást (Jobbik) tavaly októberben Dunaújváros polgármesterévé választották. Mivel a két tisztség összeférhetetlen, a politikus lemondott országgyűlési képviselői mandátumáról.

A holnapi választásról egy általunk megkérdezett politikai elemző elmondta, hogy bár a körzet az ellenzéken áll, ám az időközi választáson is nagyon fontos a mozgósítás. A Fidesz biztos elviszi az összes szavazóját az urnákhoz, az a kérdés hogy az ellenzéki pártok hívei el fognak-e menni mindahányan szavazni?

Majd hozzá teszi, hogy abban az esetben ha az ellenzéki szavazók közül sokan otthon maradnak újra visszaszerezheti a Fidesz által támogatott jelölt a mandátumot Orbánéknak.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here