Minden jel szerint Orbán Viktor pechére Simicska Lajos nem marad teljesen tétlen, a barátból lett ellenfél új üzletbe kezdett. Kíváncsiak vagyunk ebből mi fog kisülni.

Régóta nem lehetett hallani Simicska Lajosról, aki 2018-ban végleg feladta káromkodásokba fulladó harcát Orbán Viktorral szemben, és megvált teljes cégbirodalmától, aminek jelentős része aztán az új főoligarchának megtett Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos körénél landolt.

A miniszterelnök egykori barátja és szövetségese a fegyverletétele után egyetlen céget tartott meg, a Hárskúti Mezőgazdasági Zrt.-t, ami addig egy jelentéktelen kis vállalkozásnak tűnt, majd jelentős tőkeemelést hajtottak végre az akkor még juh- és kecsketenyésztéssel foglalkozó társaságnál.

Tavaly év végén azonban változtatott főtevékenységén a cég, és a kecsketenyésztésről átálltak a lótenyésztésre, vette észre a 24.hu.

A Hárskúti Mezőgazdasági Zrt. egyébként eddig nem túl sikeres, a 2018-as beszámolóban ugyanis az áll, hogy a cég 59 millió forint veszteséget termelt. A tulajdonosok, Simicska Lajos és felesége, Pusztai Zsuzsanna – aki egyben vezérigazgatója a társaságnak – a jelek szerint úgy látják, hogy a jövőben a juhok és a kecskék helyett a lótenyésztésben lesz a pénz.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here