Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

„Orbán Európa költségvetésének szívócsőve” címmel közölt kommentárjában a Der Spiegel rámutatott: az Európai Unió a költségvetésével az ellenségeit is tömi. Merkelnek a tárgyalások döntő kérdésévé a jogállamisági mechanizmust kell tennie.

 

Botrány, ha nem lehetséges annak kikényszerítése, hogy a pénzt jogszerűen használják fel – írja a lap, példaként hozva fel Orbán kisvasútját, illetve azt,  hogyan gazdagodnak körének tagjai. Ez semmiképpen sem lett volna  könnyű vita, de Charles Michel, a Tanács elnöke most – buta módon – olyan javaslatot terjesztett elő, amely alkalmas arra, hogy az egész koncepciót nevetségessé tegye – mutatott rá a szerző.

Az EU költségvetésébe befizetendő többlet a német adófizetőknek ötmilliárd eurójába kerül, de most jó okok vannak arra, hogy az EU több pénzt kapjon, amikor komolyan fel akar lépni a klímaváltozás ellen, és végre rájött, hogy a digitalizálás nem áll le attól, hogy Európa alszik – olvasható a cikkben.

A szerző szerint, ezért Merkelnek nem az kellene a fő célnak tekinteni, hogy a befizetés összege ne emelkedjen, hanem abban a kérdésben kellene keménynek lennie, hogy a jogállamiságot sértők – így Lengyelország, Magyarország, és Csehország – számára szükség esetén, csökkenthessék a brüsszeli támogatásokat. Legfőbb ideje lenne, hogy ezt bevezessék, már csak azért is, mert az elmúlt évek megmutatták, hogy az EU többi eszköze, például a 7. cikkely szerinti eljárás milyen kevés eredményt hozott.

A vita arról, hogy a támogatásokat a jogállamiság tiszteletben tartásához kössék, semmiképpen nem lett volna könnyű. Charles Michel, a tanács elnöke, azonban most buta módon olyan javaslatot terjesztett elő, amely alkalmas arra, hogy az egész koncepciót nevetségessé tegye – írta a szerző, és ismertette, hogy mennyiben más a javaslat, mint a bizottságé volt. „Így a jogállamisági mechanizmus bohózattá válik. Orbán Viktor, akinek országa a regionális támogatások egyik legnagyobb nettó kedvezményezettje, és aki a menekültválság kapcsán megmutatta, mit gondol az európai szolidaritásról, már a csúcs kezdete előtt győztesnek érezheti magát” – állapítja meg a cikk.

Mindez nem csupán az EU elfogadottsága szempontjából rossz hír, hanem egészen konkrétan az adófizetőknek is az, Ulmtól Uppsaláig. Máris jelentősen nő azoknak az eseteknek a száma, amelyekben az európai számvevőszék bírálja a regionális támogatások elosztásában mutatkozó szabálytalanságokat.

Botrány, ha nem lehetséges annak kikényszerítése, hogy a pénzt jogszerűen használják fel. Az uniós polgároknak joguk van ahhoz, hogy szükség esetén, független bíróságok ítéljék meg, hogy megfelelően használták-e fel az unió pénzét, az ő pénzüket. A szerző sorolta a példákat, és köztük azt, hogy magyarországi beszámolók szerint, hogyan gazdagodtak meg Orbán Viktor pártbeli barátai és családtagjai a brüsszeli támogatásokból. Nincs elfelejtve a retró kisvasúttal tett utazás sem, amelyet Inge Gräßle, a költségvetés ellenőrzési bizottságának akkori elnöke tett Felcsúton, 2016-ban.

Az EU a hat kilométeres vonalat kétmillió euróval támogatta, de a sehová sem vezető vasúton nem volt valami nagy az utasok tolongása: a lényeg az volt, hogy Orbán szülőfalujában zakatoljon. „A brüsszeli költségvetésbe vezető szívócső az EU sok ellenségét és ellenfelét tömi. Éppen ennek kell véget vetni. Ezért kell Merkelnek a tárgyalások döntő kérdésévé tenni a jogállamisági mechanizmust, és nem csak azt, hogy emelkedjenek-e a befizetések egytized százalékkal” – írta a szerző.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy a német lap, mint a korrupció szimbóluma ír a felcsúti kisvasútról, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa, nemzetközi botrány lett Orbán kerti vasútjából.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here