Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Március elején élesedik a megszorító csomag a közfoglalkoztatásban, napokon belül kell eldönteniük a polgármestereknek, kit menesztenek és ki maradhat. Nem mindenhol fáj majd egyformán, a jobban teljesítő járásoknak kell kiszórniuk több közmunkást. Az biztos, hogy a speciális közmunkát nem tervezik elindítani, több ezren veszíthetik el az állásukat.

„Ötvennyolc éves vagyok, huszonkét éve mindig itt kötök ki” – mondja az egyik asszony, aki három másik hódmezővásárhelyi közmunkással éppen pakolja össze a seprűt, szemeteszsákokat. Csapdahelyzet ez, magyarázzák, hiszen keresnek ők állást, de gyakran éppen a közmunkás „referencia” miatt utasítják el őket, aztán nincs más út, mint vissza ugyanide, ezzel pedig a kör bezárult. De lehet, hogy most már ez sem ennyire biztos.

Ugyanis 180-ról 140 milliárdra csökkentette az Orbán-kormány a közfoglalkoztatási keretet, ezen kell osztozkodniuk a megyéknek, és a napokban derül ki, hova, mennyi pénz jut a központi forrásból.

Csongrádban például szerdán tartottak munkaértekezletet a polgármestereknek, jegyzőknek. Nem volt sajtónyilvános az esemény, de a HVG úgy értesül, hogy  a hatvan településen a tavalyi összeg felét költhetik el: 1,1 milliárd forintról 642 millióra nyesték a közfoglalkoztatásra fordítható pénzt a megyében.

Szegeden például éppen pénteken fogadták el az idei költségvetést, két nappal azután, hogy – mint Szécsényi Rózsa gazdasági alpolgármester megjegyezte – tulajdonképpen ultimátumot kaptak: vagy az eddigi felére csökkentik  a közmunkások számát, akik így megkaphatják a korábbi támogatást, vagy ragaszkodnak a létszámhoz, ám akkor felére csökken a pénz.

Hogy mondjam meg, hogy döntsem el, hogy kit küldök el? – mondja Molnár Róbert, a Szeged melletti kis falu, Kübekháza polgármestere.  Az utcák, közterek kezelésére például legalább tíz főre lenne szükségük, ám már eddig is bőven alatta voltak ennek a számnak, most pedig  szinte lenullázódnak. Már tavaly is beállt a polgármester füvet nyírni, közben állandóan írni akart a a belügyminiszternek, ám ez valahogy mindig elmaradt – volt például olyan, amikor azért, mert éppen fát ültetett a közmunkásokkal. De lehet, hogy ezután már teljesen egyedül áll majd ott reggelente.

De nem csak erről van szó. Molnár szerint az is gond, hogy a közfoglalkoztatásból kikerülők a szociális irodán jelennek majd meg, pedig az önkormányzatok erre fordítható kerete is jelentősen csökkent azzal, hogy a kormány 2015-ben átszabta a támogatások rendszerét.

Most úgy állnak, hogy a közösen fenntartott kistérségi szociális intézmények működtetéséhez is hozzá kell még tenniük a tavalyról maradt adósságukat, ami önmagában ötmillió forint. Ahhoz pedig, hogy a három fő megmaradhasson a faluban közmunkásként, még ötmilliót kellene a falunak kigazdálkodni, amit az 1700 lelkes település büdzséjéből lehetetlen.

 

Röszkén egyszerűen úgy döntöttek, egyelőre minden marad a régiben, augusztus végéig kötnek szerződést az általános közfoglalkoztatásban, és abban reménykednek, hogy talán majd lesznek visszacsurgó pénzek, abból pedig újabb fél évre tudnak szerződni azokkal, akik az évek során bent ragadtak a rendszerben, és nagy valószínűséggel esélyük sincs onnan kitőrni. Tény, ez elég bizonytalan megoldás, hiszen a legtöbb megkérdezett polgármester szerint a „visszacsurgásra” – éppen a feszített büdzsé miatt – nem sok remény van.

A másik „kíméletesebb” út az lehet, ha hat órában foglalkoztatják tovább a közmunkásokat. Ekkor viszont azzal kell szembesülniük a bent maradtaknak, hogy az eddigi 54 ezer forint helyett nagyjából 42 ezer ezer lesz a bérük. És végül ott van a drasztikus lehetőség: a közmunkások felét hazaküldik.

Ezeket mérlegelik most szélsebesen a csongrádi önkormányzatok, hiszen a jövő héten már elő kell állni a konkrét számokkal, és ha azokat a járási hivatalok jóváhagyják, akkor a döntést az érintettekkel is közölni kell.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Orbánék megszorítólépésének hála heteken belül több ezer ember veszítheti el az állását, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa: Orbánék már megint a legszegényebbeket sanyargatják.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here