Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Fehér Petrát, a Fidesz önkormányzati képviselőjét még december elején tartóztatták le, miután egy korrupciós üggyel gyanúsították meg: uniós pályázatok elbírálására hatással bíró hivatalos személyként jogtalan haszonra tett szert, a Településfejlesztési Operatív Programmal kapcsolatos pályázatoknál jogellenesen befolyásolhatta a közbeszerzéseket.

Az ügyészség most azt kérelmezte, hogy újabb két hónappal hosszabbítsák meg Fehér Petra letartóztatását. A bíróság legkésőbb péntekig dönt – írja az Index.

Fehér Petra a Szolnok megyei közgyűlés korábbi alelnöke, jelenleg megyei közgyűlési tag, Törökszentmiklóson pedig fideszes képviselő. A cikk felidézi: Fehér A Fidelitasból indult, majd Boldog István, fideszes országgyűlési képvisel asszisztenseként, illetve kampányfőnökeként dolgozó Fehér az elmúlt évek szinte összes szalagátvágásán ott állt Boldog István mellett, gyakorlatilag Boldog mindeneseként funkcionált.

Indítvány a letartóztatás meghosszabbítására nemcsak a fideszes Fehér Petrával kapcsolatban érkezett az ügyészség részéről, hanem a korrupciós ügy másik szereplőjével, K. Ferenccel kapcsolatban is.

Róla a jobbikos Csányi Tamás úgy nyilatkozott egy korábbi sajtótájékoztatón, hogy ő „a Fidesz házi közbeszerzője”. K. Ferenc közbeszerzési tanácsadó, az ő cégével kellett a közbeszerzések lefolytatására szerződniük az önkormányzatoknak, mondta a jobbikos politikus, és több nekünk nyilatkozó szereplő is.

 

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here