Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Még nem tudni a felszólalók névsorát, de az biztos, hogy március 15-én délután négyre tüntetést hirdetett meg az új Nemzeti Alaptanterv ellen az ADOM diákmozgalom az Operaház elé. 

„Mutassuk meg Kásler Miklósnak, hogy milyen rengetegen vagyunk a korszerű oktatás mellett, és milyen sokan utasítjuk el az elavult szemléletű NAT-ot! Március 15-én közös tüntetésre hívunk Benneteket: diákokat, szülőket, tanárokat, szakmai szervezeteket, és minden felelős állampolgárt! Álljunk ki együtt egy 21. századi, diákközpontú, esélyteremtő oktatási rendszerért!”
– írják a szervezők.

Akiknek a következő a 3 fő problémája a NAT-tal:

„Az óraszám minimáliscsökkentése mellett jelentősen növeli a lexikális tananyagot, ezzel hamisan állítja, hogy csökkentené a diákok és tanárok terheit: éppen ellenkezőleg, az iskolai órák mostantól még zsúfoltabbak lesznek.”

„Bár szavak szintjén modernnek próbál látszani, olyan mértékben előíró és diák- helyett tananyagközpontú, hogy azzal ellehetetleníti a modern pedagógiai módszerek alkalmazását, a tanárok szakmai szabadságát, a diákok érdeklődéséhez való alkalmazkodást.”

„Az olvasás megszerettetése helyett 117 szerzőt és 269 művet ír elő kötelezően a középiskolai irodalom órákon való feldolgozásra, miközben történelemből sokféle nézőpont bemutatása helyett egyetlen ideológiát szeretne a diákok felé közvetíteni, kritikus gondolkodás helyett engedelmes állampolgárokat nevelni.”

A tüntetők fő követelése az lesz, hogy szeptemberben ne vezessék be a NAT-ot, az új alaptantervről pedig induljon széleskörű egyeztetés.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy az ellenzék újra megmozdul, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa tüntetés lesz március 15-én!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here