Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Index hívta fel a figyelmet, hogy immár nem csak az állami fenntartású, de az egyházi iskolák is kiadtak egy tiltakozó állásfoglalást az Orbáni-oktatáspolitika ellen, ráadásul nem pusztán a NAT miatt, bár annak ürügyén az oktatás mai helyzetéről. Mint fogalmaznak:

„Mi, egyházi iskolákban dolgozó alulírott pedagógusok a társadalom egészével együtt fájdalmasan érzékeljük a magyar oktatás régóta elhúzódó, súlyos válságát. Az új Nemzeti Alaptanterv bevezetése és a kerettantervek megjelenése sokéves-évtizedes kérdéseket hozott újra felszínre.

A magyar oktatás megújulásának elmaradása hosszan tartó károkat okoz mindannyiunk számára, a magyarság kulturális, lelki és anyagi gyarapodását fenyegeti. A jövő nemzedékek iránti felelősségünkből fakadóan kötelességünknek érezzük a megszólalást, a tanterv kérdésein túl az oktatás egészével kapcsolatban is.”

Az állásfoglalásban többek közt kiállnak amellett, hogy a NAT kapcsán szükséges lenne egy átfogó kritika:

„Sürgősen meg kellene teremteni azt a fórumot, ahol a tanterv szakmai vita tárgyát képezheti, nem pedig politikai érdekek eszközeként szolgál.”

Emellett felhívják a figyelmet a pedagógusok reményvesztettségére, túlterheltségére, a „megalázóan alacsony” pedagógusbérekre, a tanárhiányra (amit ugyebár az oktatási kormányzat rendre szeret eltusolni), és arra is, hogy a „21. század iskolája olyan kihívásokkal szembesül, amelyek jelentős részére a pedagógusok nincsenek felkészítve”, ezért jelentős szemléletváltásra lenne szükség, amihez a pedagógusoknak megfelelő támogatást kellene kapniuk.

„Állásfoglalásunkat egyházi iskolában tanító tanárként fogalmaztuk meg, de benne a magyar oktatás egészének helyzetére kívánunk reflektálni. Mindnyájan mélyen hiszünk abban, hogy az oktatás felemelése csak széles körű konszenzussal, az egész tanártársadalom együttműködésével lehetséges.”

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy már az egyházi iskolákban dolgozó tanároknak is elegük van az Orbáni-oktatáspolitikából, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facbookon, hogy mindenki lássa Orbánék nem szakmai alapon politizálnak.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here