Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Győrfi Pál megerősítette a hírt, közölte, hogy a kórházba szállítás során a személyzet a protokollnak megfelelően járt el.

A signaltv.hu helyi hírportál azt írja: egy középkorú nőt vittek kórházba a mentők csütörtökön délután az egyik gyömrői háziorvosi rendelőből. A lap úgy tudja: a körzeti orvos értesítette a mentőszolgálatot, miután a beteg több, a koronavírusra jellemző tünetet produkált, és pár napja jött haza Olaszországból.

Az ATV információi szerint a nő a vírus olaszországi terjedése miatt félbeszakadt velencei karneválon vett részt, ahonnan vasárnap ért haza. Csütörtökön lázasan kereste fel háziorvosát, aki a tüntetek és az olaszországi tartózkodás miatt azonnal értesítette a mentőket, akik teljes védőfelszerelésben szállítottak a hölgyet a Szent László kórházba.

A vonatkozó protokoll szerint most két hetes megfigyelés, és speciális vizsgálatok várnak rá, hogy kiderüljön, koronavírussal fertőzött-e a gyömrői nő, vagy egyéb megbetegedésben szenved.

Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője azt ATV megkeresésesére megerősítette a hírt, közölve, fertőzés gyanúja miatt hívták a mentőket, a kórházba szállítás során a személyzet a protokollnak megfelelően egyéni védőfelszereléseket használtak.

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here