Tatabánya

Rengetegen tüntettek Prágában a Védjük meg demokratikus intézményeinket elnevezésű rendezvényen, melynek jelszava a “Nem akarunk Magyarország és Lengyelország útjára térni” volt- írja az MTI.  A tüntetők plakátjai többnyire a kormányfőt és az államfőt bírálták, de volt “Az Európai Unió, nem pedig Orbán és Kaczynski útján akarunk járni” feliratú tábla is a tömegben.

A tüntetést a Millió pillanat a demokráciáért elnevezésű civil szervezet szervezte annak kapcsán, hogy a parlament alsóháza Stanislav Krecek volt szociáldemokrata képviselőt választotta meg az új cseh emberi jogi biztosnak.

A civil szervezet álláspontja szerint, Krecek nem alkalmas erre a posztra, mert a prágai sajtó szerint Milos Zeman államfő és Andrej Babis kormányfő politikájának híve.

A tüntetés nem Krecek személye ellen irányul, hanem az ellen, hogy Zeman és Babis igyekeznek ellenőrzésük alá vonni a közmédiát, a bíróságokat, ügyészségeket és más demokratikus intézményeket, amelyeknek azonban nem a politikusokat, hanem az egész társadalmat, az állampolgárokat kell szolgálniuk – jelentette ki az MTI szerint Mikulás Minár, a Millió pillanat elnöke a tüntetésen.

Minár szerint, ha a civil társadalom nem akadályozza meg a közintézmények, a közmédia rombolását, akkor Csehországban is megtörténik az, ami már megtörtént Magyarországon és Lengyelországban, ahol a kormánypolitika ellenőrzése alatt tartja a közmédiát és a demokratikus intézményeket, és ezzel veszélybe sodorta a demokráciát.

A tüntetők plakátjai többnyire a kormányfőt és az államfőt bírálták, de volt “Az Európai Unió, nem pedig Orbán és Kaczynski útján akarunk járni” feliratú tábla is a tömegben.

A Millió pillanat  az elmúlt évben azzal vált ismertté Csehországban, hogy több százezres tüntetéseket szervezett Andrej Babis kormányfő ellen, ezeket akkor a jobboldali ellenzék erőteljesen támogatta.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Mondd el a véleményed- írj kommentet!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here