Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Magyar Hírlap pénteki számában megjelent egy interjú Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárral. A fideszes főkommunikátor szavaiból kiderül, hogy ő a koronavírus kapcsán a Nemzeti Konzultáció sikerességét félti.

Szerintem élő felelős politikus nincs a földön, aki a koronavírus kapcsán egy propaganda konzultáció sikerességéért aggódna, ráadásul még ezt képes is lenyilatkozni. Kivétel a Mi hazánk csuda fidesznyike.

Jó főfideszes kommunikátorunk elment a Magyar Hírlapba adni egy interjút. Hosszasan beszélt, migránsokról, Soros-ról. Meg minden szokásos propaganda témáról. Sikerült igazán furcsa választ adni arra a kérdésre, hogy mi lesz a Nemzeti Konzultációval.

Mint mondta: a kérdések már ismertek, terveik szerint a március 15-e utáni héten kezdődhet az ívek postázása. „Reméljük, a koronavírussal kapcsolatos kihívások nem fognak „bekavarni”” – fogalmazott az államtitkár.

Bár a nemzetközi járványról mást nem érzet fontosnak megosztani az olvasókkal a nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, de a Nemzeti Konzultációról még azt elmondta, hogy ennél demokratikusabb eszközt nem tud elképzelni. Hát ez a baj Kovács elvtárs! Hát ez a baj!

 

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 

 

 


Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:
 

Mondja el véleményét a hírről, itt a komment szekcióban

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

 
 

Mondja el véleményét a hírről:

 

HÍRHUGÓ - A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Olvassa el ezeket is:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here