Dr. Donáth Ferenc belgyógyász, kardiológus főorvos közösségi oldalán a kormány orbitális hazugságát szedi ízekre. “Ennél nagyobb, szemenszedett hazugságot még az 1981-ben kezdett egészségügyi pályafutásom alatt, sem a kommunizmusban, sem azóta nem vágtak a képembe”.

 

Pintér Sándor, mint belügyminiszter, és Prof. dr. Kásler Miklós, mint emberi erőforrások minisztere levélben közölték igazgatómmal,- ő meg szétküldte az osztályoknak,- hogy

“kiemelten fontosnak tartjuk az egészségügyi ellátó személyzet egészségének és munkaképességének megőrzését.”

Nem tévedés! Megismétli :
“Hívják fel dolgozóik figyelmét , hogy egészségük megőrzése nemzetbiztonsági érdek.”
Ennél nagyobb, szemenszedett hazugságot még az 1981-ben kezdett egészségügyi pályafutásom alatt, sem a kommunizmusban, sem azóta nem vágtak a képembe.

Miért is?
1. Nem osztották ki a személyi védő eszközöket.
2. Létszámhiányban dolgozunk évek óta csak értéktelenedett keresetért.
3. A hiányzó személyzet bérét sem osztják szét köztünk.
4. minimum 2 helyen dolgozunk, mert olyan alacsony a bérünk.
5. túlzsúfolt betegforgalmat kell ellátnunk.
6. Korona vírus vizsgálat végzését döntő többségünknek nem engedélyezik ,csak az intézmények 1 kijelölt osztálya végezheti. Ezért azt se tudjuk, mikor kell védekeznünk.
A Dél-pesti Centrumkórházban különítették el őket.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy a kormány legújabb hazugságait 6 pontban megcáfolták, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot Facebookon, hogy mindenki lássa mi a valóság.

Köszönjük, ha megosztod a posztjainkat! Az igazság terjedjen, ne a Habony-propaganda!

HÍRHUGÓ – A VALÓDI ELLENZÉKI HANG

Ne maradj le a Hírhugó híreiről! Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson ide Facebook üzenetküldéshez, majd kövesse az utasításokat (ha vannak). A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az "Indítás" gomb megnyomása után írja be, hogy "szia" és küldje el nekünk. (épp, úgy ahogy Facebookon valakire ráír).

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here